Frei Tamás szerint kezd rizikós lenni Orbán Viktor álláspontja: „Jobbat tenne Magyarországnak egy kiegyezés Európával” (VIDEÓ)

2023. november 21. 20:32

Az üzletember szerint „eljött újra ennek az ideje, mint 1867-ben”.

2023. november 21. 20:32

Frei Tamás író, üzletember volt a Telex állandó műsorának vendége, ahol elsősorban legújabb könyve volt a téma, de jutott hely az aktuálpolitikának is.

A világpolitika alakulása kapcsán Frei elmondta, szerint egy 30 éves háborúhoz hasonló berendezkedés jöhet, melynek egyik „szuperkontinense” az Egyesült Államok, Európa, valamint a gazdag arab világ – a szunnita Szaúd-Arábia vezetésével, amely egyébként békét köt Izraellel – államaiból fog állni. Az író szerint a másik nagy tömb vezetője Kína lesz, amelynek vazallusa Oroszország. Putyinéknak vannak további vazallusai: „Kaukázus-vidéke, Örmányország, Azerbajdzsán, Türkmenisztán és a többi” – sorolta az író, majd megállapította: 

Magyarország –  pechére – pont a határán helyezkedik el a két nagy tömbnek. Bármelyik oldalra áll, a periférián van”.

Frei leszögezte, a nyugati „szuperkontinenshez” csatlakoztatná Magyarországot.

A magyar miniszterelnök álláspontját a 30 éves háború analógiáján keresztül boncolgatta: a magyar várúr pozicionálja magát. „Nagyobb várúrként viselkedik, mint amekkora a valós vára, és ezt csak úgy tudja elérni, hogy gáncsoskodik, akadékoskodik, dealeket akar kötni” – fejtette ki Frei. 

„Hosszú távon jó nekünk, hogy Orbán Viktor így viselkedik?” – kérdezte a Telex újságírója, mire Frei úgy reagált: felgyorsította az eseményeket Ukrajna. „Ezt a 30 éves háborús berendezkedést felgyorsította az orosz-ukrán háború. Ebbe most nagyon bezavar a közel-keleti válság.

Szerintem jobbat tenne Magyarországnak egy kiegyezés Európával. Eljött újra ennek az ideje, mint 1867-ben.

Ha maradunk a történelmi párhuzamnál, akkor most 1861-et írunk” – hangsúlyozta az író. Frei szerint az idő múlásával Orbán Viktor leendő alkupozíciója romlik. „Ha túl sokáig várunk, akkor nem is lesz fontos kiegyezni velünk. És akkor átkerülünk a másik kontinensre és tényleg az azeri, meg a türk fog ácsorogni a teraszon, mert egyébként más nem akar ide jönni.

Kezd rizikós lenni ez, de nem akarok ebben okoskodni

– jegyezte meg az író.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Csépányi Balázs

Magyar Nemzet

Idézőjel

Csődöt mondott a Fridi-trükk.

A beszélgetés vonatkozó részét itt nézheti vissza:

Nyitókép: YouTube

Összesen 146 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
guszti-18
2024. március 02. 06:32
Egy, un.: író, akinek fogalma sincs a magyar történelemről. Nem csodálkozom,hogy minden szava a nemzeti érdekünk ellen szól. A MAGYAR írott vagy elektronikus médiában még a nevét sem említeném. Következő úti céljának az Antarktisz-t javasolnám,lehetőleg hosszú tartózkodási idővel!
BAJA
2023. november 23. 18:20
kíváncsi lennék, megkérdezte-e erről a KGB-seket… amúgy bármiféle kiegyezéshez két fél iell, a hagymázolás közepette nem világos, mitől telintené a Fényességes Nyugat (=Soros-Birodalom, Gyuri bá szavaival partnernek Magyarországot.)
P.Béla
2023. november 22. 17:58
Ki a ..somat érdekli ez a levitézlett ördögien aljas tudatmanipulátor?
salátás
2023. november 22. 16:04
ez inkább scifi öregem,mint újságírás
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!