Koncz Zsuzsa nem először mondja meg a tutit

2023. november 15. 20:01

A balliberálisok ünnepelt énekesnője leginkább a kormányba szeret beleszállni.

2023. november 15. 20:01
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Alaposan leszólta Koncz Zsuzsa a jövőre a Puskás Arénát háromszor is megtöltő Azahriaht Friderikusz Sándor podcast-műsorában. Az énekesnő azt mondta, hogy 

a fiatal művész stílusa őt a 80-as években trendi lakodalmas rockra emlékezteti. 

„Amikor a népzenét összekeverik az ilyen ritmusokkal, az nekem nagyon idegen” – tette hozzá. A YouTube-on megosztott négyperces előzetesből az is kiderült, hogy az énekesnő magánemberként rosszul érzi magát itthon. Mint mondta, „nagy felelősséget vesz az magára, aki egy egész ország hitelét tönkreteszi.”

A balliberális oldal által magasztalt énekesnő nem először tesz megjegyzéseket másra, ahogy a kormányra is. Legutóbb tavaly szilveszterkor, az RTL-nek adott interjújában úgy fogalmazott: 

a rendszerváltást követően csak néhány évig volt nagyjából demokráciának nevezhető kormányzás Magyarországon. 

Feltehetően ez az idő kevés ahhoz, hogy igazi demokratikus hagyomány alakuljon ki” – tette hozzá. 

A pedagógushelyzet kapcsán pedig arról beszélt: „annyira örülök, hogy »ismert erdei köröknek« nincs más elfoglaltsága, mint tanárokat kirúgatni, lebecsülni, nyilvánosan megalázni, miközben az általuk vezetett  magyar gazdaság épp az összeomlás határán van.”

2019-ben a 24.hu-nak adott interjújában úgy fogalmazott: „Én egyszerűen szégyellem magamat amiatt, hogy idáig jutott a világ, hogy idáig jutottunk mi is. 

Kellemetlen náció lettünk a környezetünk számára, és a történelmünkben nem először.

A hírklikknek korábban a covid-járvány kapcsán rémhírterjesztés miatt elfogott egyik férfi esetéről azt fejtegette, hogy „az illető a Facebookon írt, ezért aztán jogilag sem értelmezhető simán a dolog, de hogy elég félelemkeltő – az biztos. Volt már ilyen. Mint nő, arra gondolok, hogy nincs új a nap alatt és hogy jé magas platformos cipőt is hordtam már tinédzser koromban...

Így aztán ez a rendőrautó a ház előtt sem újdonság, ezeket láttuk már,

 és ezek mind pontosan ugyanolyanok, amilyeneket annak idején távolról figyeltünk, és némelyikükről megjegyzések is születtek dalokban.” Hozzáette: „Már elég régóta ilyen korban élünk, csak épp a hajnali letartóztatások hiányoztak... ”

Orbán Viktor miniszterelnök 2022-es tusványosi beszédére pedig úgy reagált: „Nem hiszem, hogy az 500 milliós Európai Unióban a 9 és fél milliós Magyarország fogja megmondani a tutit, és fogja megmenteni Nyugat-Európát. Ezek ilyen hangzatos és nagyon blikkfangos megállapítások, belátom, de – számomra legalábbis – valóságtartalmuk nincs.”

Nyitókép. MTI/Mohai Balázs

 

 

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BAJA
2023. november 19. 14:51
Nem tudom magamat rávenni, hogy ne egy intrikus lejárt szavatosságú szipirtyókémt gondoljak Koncz Zsuzsára, aki pedofilokkal szimpatizál.
valerian-0
2023. november 19. 10:16
Konc Zsuzsa, a Kádár egykori kitartottja inkább ne mondjon véleményt. Elöbb talán a saját portáján kellene sepregetni, van ott kosz rendesen.
Palatin
2023. november 16. 18:21
Konc Zsuzsa koncolja fel magát...
alexandrosz-2
2023. november 16. 16:00
A zsidónő azt hasbarázik, amit csak akar. A ciki az, hogy a zsidó a kommunista haverjai terrorjában is jól élt, meg a mostani zsidóvircsaftban is jól él. Lelkiismerete meg nincs. Zsidó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!