Vidnyánszky Attila: Bicskanyitogató ez a hozzáállás

2023. november 27. 14:36

A Nemzeti Színház vezérigazgatója is megszólalt a Katona József Színház és a DK ügyében.

2023. november 27. 14:36

A Mandiner vasárnap beszámolt róla, hogy jelentős kedvezménnyel kapnak jegyet a Demokratikus Koalíció tagjai a fővárosi fenntartású Katona József Színházban a novemberi előadások jegyáraiból.

Köszönjük, hogy a DK közösségének tagja vagy, amit egy különleges lehetőséggel szeretnénk meghálálni!

November végéig kedvezményesen – akár 30 százalékkal olcsóbban – vásárolhatsz jegyet Budapest egyik legjobb színházába, a Katona József Színházba!” – idézte a Magyar Nemzet egy, a Gyurcsány-párt tagjainak szánt levélből.

Nagyon rossz irány és megengedhetetlen, amit a Katona József Színház tett azzal, hogy kedvezményeket ajánlott fel a Demokratikus Koalíció tagjainak – mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke.

Vidnyánszky Attila rámutatott, hogy kedvezményt csak nehezebb sorsúaknak, bármilyen nehézséggel élő társadalmi csoportnak ajánlhat fel egy felelős színház – írja a Magyar Nemzet.

„Ez egyébként a feladata is egy teátrumnak. A Demokratikus Koalíció esetében aligha találok erre magyarázatot” – emelte ki Vidnyánszky. „Megint átléptek egy határt, és olyan kapukat nyitnak meg, amelyeket nehéz lesz bezárni.

Bicskanyitogató ez a hozzáállás.

Egyébként az Örkény István Színház igazgatói pályázata is az volt – vagyis hogy a mandátum lejártát megelőzően jóval korábban írták ki a pályázatot –, de azon az ügyön is lazán átsiklottunk” mondta Vidnyánszky Attila.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Ficsor Márton / Mandiner

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ninini
2023. november 28. 05:41
lájkbajnok 2023. november 27. 17:11 "A rezsicsökkentést is csak a szegények kapják?" Nem. Bárhogy is szeretnétek.
Ninini
2023. november 28. 05:38
Fed74 2023. november 27. 17:40 "Takarodj haza te fidesz szopó rühes kutya!!!" Itthon van. Te viszont tényleg hazamehetsz.
richelieu
2023. november 28. 00:04
Vidnyánszky egyelőre ne nyilatkozzon, hogy mi erkölcsös és mi nem!
makapaka2
2023. november 27. 18:22
Máté Gábor egy vörös liberös, mit lehet tőle várni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!