Menczer kemény üzenetet küldött Pressmannek: „Ilyen a legprimitívebb politikai vitákban sincs!”

2023. december 04. 13:01

Az államtitkár szerint Pressman úgy viselkedik, mintha ő lenne itt a helytartó.

2023. december 04. 13:01
Menczer Tamás

Csütörtökön számoltunk be róla, hogy élesen bírálta a magyar kormányt az amerikai nagykövet a 12. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál megnyitóján tartott beszédében. David Pressman elmondta, hogy szerinte

az antiszemitizmust Magyarországon a kormány bátorítja, ellentétben a hivatalosan hangoztatott zéró-tolerancia elvével”.

Majd hozzátette: „Magyarországon egyes tisztviselők egy olyan országot szeretnek láttatni, ahol nem tolerálják az antiszemitizmust, ahol a zsidókat nem támadják meg az utcán, és amely biztonságos hely a számukra. Ugyanezek a tisztviselők ugyanakkor egy másik történetet is mesélnek majd”  – fogalmazott David Pressman.

Ezt is ajánljuk a témában

A Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, Menczer Tamás is reagált David Pressman amerikai nagykövet szavaira, aki a 12. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál megnyitóján antiszemitizmust emlegetett az Alex Sorost ábrázoló plakátok kapcsán.

Ezt is ajánljuk a témában

„Pressman nagykövet úr furcsán szokott viselkedni, mintha Magyarország az Egyesült Államok 51. tagállama lenne, és ő lenne itt a helytartó.

Mi egy ország vagyunk, ráadásul a magyar államiság egy picikével régebbi, mint az amerikai.

Azt pedig már a legprimitívebb politikai viták során sem nagyon szokták előhozni, hogy a magyar kormány Soros Györgyöt és a fiát zsidó származása miatt kritizálja” – szögezte le Menczer Tamás az M1 aktuális csatorna műsorában.

Mint mondta, Soros Györgyre és a fiára, mi tehetséges magyarokként szoktunk hivatkozni, a baj az, hogy a tehetségüket rosszra használják: migráció- és háborúpártiak.

„Mi pedig békepártiak vagyunk, és nemet mondunk a bevándorlásra! A magyarok döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania, és pont az a baj, hogy az amerikai nagykövet nem tartja tiszteletben a magyar emberek döntését!” – hangsúlyozta a politikus. Az államtitkár emlékeztetett:

a magyarországi és a nemzetközi zsidó szervezetek vezetői, Izrael miniszterelnöke és Izrael budapesti nagykövete is úgy fogalmazott, hogy mind a zsidóság megélése, mind a biztonság szempontjából Magyarország az egyik legjobb hely a világon.

Hozzátette: az antiszemitizmus talán soha nem volt akkora probléma az Egyesült Államokban, mint napjainkban, ahogyan arról egy demokratapárti szenátor beszélt egy nyilatkozatában. A zsidóság az amerikai lakosság két százalékát teszi ki, de a gyűlöletbűncselekmények 55 százaléka irányul ellenük – mondta az államtitkár. Hangsúlyozta, hogy az amerikai egyetemeken 41 százalékkal nőtt az antiszemita bűncselekmények száma, és az Amerikában élő zsidók 88 százaléka azt vallja, problémát jelent az antiszemitizmus, 82 százalékuk szerint pedig növekszik.

(MTI)

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Janika50
2023. december 04. 19:40
Dadova asszonynak esetleg nehéz napjai voltak? akkor megbocsájtható amit mondott, annélkül nem!!!
gyzoltan-2
2023. december 04. 18:23
Összehordtunk itt hevet-havat, hogy magunk is hozzá-tegyük a magunk felháborodását, az állítólagos követ minősíthetetlen, az országot sértő durva megnyilvánulásait visszautasítandóan..! Lehet, hogy rossz úton járunk, feleslegesen vesztegetjük rá az időt... Feltételezem, többre mennénk, ha a külügyminiszterünk, vagy éppen a miniszterelnökünk felé küldenénk a tiltakozásunkat... Arcpirító amint ez az alak ripacskodik, alázza Magyarországot! Vissza kell vonni az akkreditációját!
Ízisz
2023. december 04. 16:59
Z. Pressman visszaél munkakörével, mert a biden adminisztrációt tudja maga mögött!!! A dollárellenséget és a bírói kar kommunistaliberálnáci embereit csicskáztatja... 💯 Visszaküldhetnénk, a feladónak akkor még nagyobb nyomást gyakorolnának ránk a nyugati biden adminisztráció és cselédei... Ne akarjuk, így is van elég bajunk, pedig minden magyarnak viszket a tenyere. Hozhatnának szankciókat ellenünk, sokkal durvábbat is... Akár a kormány bukásához is vezethetne... 💯😬💤 Sajnos erősebbek nálunk... Még...🤫
jagdpancer
2023. december 04. 16:14 Szerkesztve
1. Azonnal kikell utasítani Magyarországról! Minden jogcím megvan erre a kormánynak. 2. De előtte nyíilvános sjatótájékoztatón a következőket kellene kérdezni tőle : A II.vh. idején miért nem bombázta szarrá az USA légiereje a haláltáborokba menő vasútvonalakat? Mert ezekről is tudomásuk volt. Akkor amikor minden vakondok túrást szarrá bombáztak ? 3. Miért nem engedte be az USA a Németországból ,HAMBURGBÓL indúlt zsidómenekültekkel teli hajót az országába? A parti őrség hadihajói tűzparancsot adtak ki arra vonatkozóan ,ha közelebb jönne a hajójuk a partokhoz! Erről van egy film is a " Kárhozottak utazása " .Szerintem megsem tudna mukkanni ez a buzi barom ebben a témában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!