Pár szó a gyűlöletről

2024. január 05. 12:54

Az Első Demagóg és Tompos között nyílegyenes az örökítőanyag. És sokkal jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket.

2024. január 05. 12:54
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Nemzet

„»Őszintén. Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy ti. mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket. Most, hogy kezd lassan vége lenni a sajtószabadságnak Magyarországon, úgy érzem, kénytelen leszek újra politikai publicisztikát írni. És nem tudok lelkiismeret-furdalás nélkül gondolni arra a pillanatra, amikor nagyon nehéz lesz kikerülnöm a gyűlölködés szavait és mondatait. Azt hiszem, a XX. század nagy tanulsága, hogy a humanizmus esélyeit a politikában alapvetően újra kell gondolni. A politika abban a pillanatban, amint a szeretet szót a szájára veszi, bűnt követ el, mert a politika logikája a hatalmi érdekek logikája. A hatalom megszerzésének és megtartásának a technikája és tudománya, és ebben sok minden szerepet játszhat. A tapasztalatok szerint a szeretet nemigen.«

Íme, a tiszta forrás, ahonnét mindenki más merít. Kornis Mihály író úr gondolatai ezek, még a messzi homályba vesző kilencvenes évekből – szeretném felhívni a figyelmet a másik oldal, a senki földje epitheton ornansára, miszerint »vége a sajtószabadságnak«. De nem ez a fontos, ez csak röhejes. A fontos: »Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy ti. mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket.«

Megértettük. Észben tartjuk. Nem felejtjük.

S még Kornis előtt jött a másik, s vele a másik oldal, a senki földje következő megfellebbezhetetlen igazsága: »Lábszag és Mucsa – vagy szabaddemokrata többség.«

Ezt is megértettük és ezt sem felejtjük.

Na, hát akkor még egyszer: innen, ebből a közegből gyűlölik ezek a gyűlöletet.

Kornis, Simicska, O1G – innen jön Tompos Ádám, ebben a gyűlöletbuborékban szörnyülködik a gyűlöleten – mert a hazugság beleivódott a zsigereibe, már azokba a résekbe, amelyeket még nem töltött ki a gyűlölet.

És ez mind ilyen.

Ilyen ócska. Ilyen átlátszó. Ilyen hazug. Ilyen semmi. Ilyen ötlettelen. Ilyen pitiáner. Ilyen Kornis. Ilyen Simicska. Ilyen Lukács Csaba. Az élő bizonyíték, hogy egy ocsmányság, önmagadból kifordulás szükségképpen hozza magával a többit. Hány Lukács egy Tompos, hány Tompos egy Pörzse, hány Pörzse egy Csintalan? És amúgy, de őszintén: hát nem mindegy? Alapvetően de. Falusi rötyik falára írt malacság mind. No meg a gondolattalanság frusztráltsága, a hiábavalóságé, a feleslegességé, hogy tudniillik: »Nem a kakas szavára kezd virradni, / De a kakas kiált, merthogy virrad.« És ezek mind kakaskának képzelik magukat, s abban reménykednek, majd a szavukra felvirrad a »rezsim« végnapja.

De nem. És megint nem. És soha. Pedig a Simicska már kilenc éve megígérte. Kilenc éve O1G – már kilenc éve adta ki az új jelszót egy alkoholista sz…rember szánkózni indulás előtt. És ezek ugrottak rá, mint gyöngytyúk a takonyra. Azt hitték, eljött végre a senkik, az árulók apoteózisa, s mostantól ők lesznek a valakik. Így:

»ELSŐ DEMAGÓG
Odább! ez a hely itten az enyém.
Veszélyben a hon, hogyha nem beszélek.
(A nép helyeslést üvölt.)

MÁSODIK DEMAGÓG
Akkor vesz el, ha szólsz. Bérenc, le innét!
(A nép kacag és tapsol.)

ELSŐ DEMAGÓG
Te nem vagy bérenc, mert ki sem veszen meg.
Polgárok! fájva emelek szavat,
Mert a nemes szívnek fáj, a nagyot
Porig alázni; s egy nagy férfiút
Kell vonnom bírószéketek elé
A dísz-szekérről.«

Így és ennyi. Évezredek óta nem változott semmi. Ezek mindig ugyanazok. Az Első Demagóg és Tompos között nyílegyenes az örökítőanyag. És sokkal jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket. Ezért ordibálnak mindig a mi gyűlöletünkről.

Egy jó tanács: ezeket még gyűlölni sem érdemes…”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
F1950
2024. január 07. 16:43
Üzenet Zsoltinak: kuss te pondró!
Hesperia
2024. január 07. 00:19
Én is hallottam a minap ezt a Gábor név alatt előadott produkciót a Paláverben, ami a Tompos nevű szerzőt megihlette. Azért emlékszem rá, mert azonnal szöget ütött a fejemben, annyira mesterkélt volt a szövege, hogy bennem azonnal az merült fel, hogy ez valami beépített provokátor lehet. Ilyen bornírtságot saját magáról, vagy a saját "politikai oldaláról" nem mond el senki szerintem: "Mi jók vagyunk, és mégis ők gyűlölnek minket. Ők, a rosszak, a gonoszak, gyűlölnek minket, a jót, ugye? Ezt nem lehet megérteni. Mert ugye ha mi gyűlöljük őket, az rendben van, hiszen a jó gyűlölheti a rosszat, csak a rossz nem gyűlölheti a jót." Mindezt azzal indítva - valóban, ahogy Tompos írja - hogy "nem érti a jobboldalt, hogy miért nem gyűlöli erősebben a baloldalt". Most, hogy már "cikk" is lett belőle a Hang.hu-n igazolva látom a gyanút: ez egy beépített ember volt, direkt megoldották, hogy elhangozzék egy ilyen állatság, és aztán lessen habot verni körülötte.
gontrai
2024. január 06. 16:59
Ha azt hallom Homo sapiens, a szerző úr valahogy még utoljára sem ugrik be.
Nehidd El
2024. január 06. 15:19
""" dryanwolf 2024. január 06. 00:53 Na, hát akkor még egyszer... "Bayerné titokban adta el multiknak az állami vérplazmát" - jogerősen. Megértettük. Nem felejtjük. "Így és ennyi." """ Te rühös mocskos, rágalmazó komcsi propagandista: "Helyreigazítás: A valaszonline.hu internetes hírportálon 2020. február 18-án megjelent, »Bayerné titokban adta el multiknak az állami vérplazmát« címmel megjelent cikkben valótlanul állítottuk, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése szerint nem ütközik törvénybe annak leírása: a vérplazma értékesítésére kiírt pályázat eredménye az Országos Vérellátó Szolgálat akkori főigazgatójának és a Vascular Plazma Kft. akkori tulajdonosainak egyetemi kötődésére és személyes ismeretségére tekintettel alakult ki. A valóság ezzel szemben az, hogy a jogerős ítélet szerint ilyen összefüggést a cikkben nem állítottunk." https://www.valaszonline.hu/2020/02/18/verplazma-vascular-plazma-octapharma-hatter/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!