Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Menczer Tamás: Vajon a 444 melyik titkosszolgálattal működik együtt?

2024. május 17. 20:10

Kemény kérdéseket tett fel Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a baloldali médiának.

2024. május 17. 20:10

Nyitókép: Képernyőfelvétel

 

„A magyar érdek védelmében cselekszünk, minden tekintetben, a nemzetbiztonság tekintetében is” – hangsúlyozta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán pénteken megosztott videóban. Menczer Tamás – az RTL-nek arra a kérdésére, hogy az orosz titkosszolgálat két évvel ezelőtt bejutott volna a Külügyminisztérium informatikai rendszerébe -, kijelentette: nemzetbiztonságot érintő kérdéseket nem tud megtárgyalni a sajtó képviselőivel, mivel ennek nem ez a helye és módja. 

Hozztátette, minden ország esetében, így Magyarország esetében is vannak befolyásolási, információszerzési kísérletek, az illetékes szolgálatok dolga, hogy ezek ellen fellépjenek, a megfelelő lépéseket megtegyék. Megjegyezte továbbá, hogy 2015-ben éppen a 444 írt arról, hogy az Egyesült Államok lehallgatta Angela Merkel német kancellárt, Merkel pedig lehallgatta Nicolas Sarközy volt francia államfőt. Még olyan súlyos esetek is előfordulnak, amikor NATO és uniós szövetségesek hallgatják le egymást – mutatott rá Menczer Tamás.

„Minden esetben, amikor nemzetbiztonsági ügyről van szó, a magyar érdeknek megfelelően cselekszünk, ellentétben a baloldallal” – emelte ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója . Úgy fogalmazott:

Gyurcsány Ferenc bevitte az oroszokat a titkosszolgálatba, ha jól emlékszem, valakit le is ültettek ezért”.

Menczer Tamás azt mondta, roppant mód kíváncsi arra, hogy „amikor az unió két békepárti miniszterelnöke közül az egyiket lelövik, marad egy akcióképes, Orbán Viktor, és védjük Magyarország békéjét és biztonságát, akkor vajon a 444 melyik titkosszolgálattal működik együtt és ki finanszírozza azért, hogy nemzetbiztonságot érintő és gyengítő információkat nyilvánosságra hozzon”.

A Mandiner is beszámolt róla, hogy Nemzetbiztonsági kockázat miatt érkezett feljelentés az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz, miután a 444-hez kiszivárogtatták a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójának, Szabó Hedvig altábornagynak a levelét. 

(MTI / Mandiner)

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 304 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:29
🍓 ️ ­É­­­r­­­t­é­k­e­­­l­­­d­­ ­a­ ­­s­­­z­­e­­x­­­i­­­ ­­­p­­u­­­n­­­c­i­­­m­a­t­­ 👉 𝐖­𝐖­­𝐖­.­­­𝐗­­𝟏­𝟖­.­𝐅­­­𝐔­­­𝐍
Illieral
2024. május 18. 12:04
Ez elég durva sztori, egyrészt mert annó letagadták (nem kellett volna, csak azt mondani, lefülelték őket, megtették a szükséges intézkedéseket, már ha valóban megtették), másrészt meg a 444-nek sem kellene titkos iratokat lobogtatnia nyílt színen. Kurvára nem prfin van kezelve ez az egész. Sajnos attól tartok, hogy egy ekkora rendszert nem is lehet igazán megvédeni.
o1gpedofil-2
2024. május 18. 09:41
A Fideszben szabad lopni, csalni, hazudni, pedofilnek, buzinak lenni, de lebukni tilos!
o1gpedofil-2
2024. május 18. 09:39
Lebukott a cigany es megint a hatterhatalommal riogatnak! Kurva anyad merczel!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!