Korábban a médiatanács visszautasította, a bíróság döntése pedig a mai napon végzésben cáfolja a Klubrádió korábbi állítást.
„Mint ismert a Klubrádió 2012. július 6-ai nyilatkozata szerint a Budapest 95,3 MHz ügyében hozott »ítélet kimondta a pályázat eredményességét«.
Korábban a médiatanács visszautasította, a bíróság döntése pedig a mai napon végzésben cáfolja a Klubrádió korábbi állítást. A médiatanács mai naptól fogva bírósági határozatban is elismert álláspontja, hogy a testületnek új eljárásban kellett vizsgálni a pályázatok alaki és tartalmi érvényességét, ennek során dönteni kellett a pályázat eredményességéről vagy eredménytelenségéről.
A bíróság emellett azt is rögzítette, hogy az alaki érvénytelenségről és a pályázat eredménytelenségéről szóló döntést médiatanácsi határozatban kell meghozni. A megismételt eljárásban a testületnek hatósági határozatba kell foglalnia »az alaki és tartalmi alkalmasság kérdésében« valamint »az eljárás eredménytelenségéről« hozott döntéseit. (»A kérelmezettnek az eljárást befejező döntésében, az Mttv. 62§-a alapján hozott határozattal kell az alaki és tartalmi alkalmasság kérdésében, az eljárás eredménytelenségéről, illetve a pályázat nyerteséről határoznia«)
Az Ítélőtábla mai döntése a médiatanács korábban kifejtett szakmai álláspontját erősíti.
A médiatanács visszautasítja a műsorszolgáltatási célú frekvencia pályázatokon részt vevő cégek olyan kísérleteit, amelyek a sajtón keresztül politikai nyomásgyakorlással igyekeznek a médiatanács döntését befolyásolni.”
CSR
FACEBOOK
RSS











27 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
Hozzászólók szűrése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Nincs bőr a képükön ezeknek az Aratóéknak.
Össze-vissza hazudoznak.
Lendvai MSZMP cenzor már oktat .
Valahogyan inkább Ti, meg a médiatanàcs hazudik.
Szerencsétlen Orbánék! Még és még mélyebbre...
Ahogy látom, újabb féregrajzás.
Hazugságok és törvénytelenségek kormánya.Mit lehet azután várni, h a fidesz min. elnöke azt mondja, h nem tartja be az Alkotmánybíróság határozatát, mert nem tetszik neki?
A Médiatanács közleménye olyan, mint a Klubrádióval kapcsolatos határozatai: fogalmazásában magyartalan, tartalmilag zavaros.
A közlemény címe pedig a manipuláció iskolapéldája.
A politikai lóláb a napnál világosabban kilóg ebből a szánalmas és méltatlan hercehurcából.
A Médiatanács lett a KR pr cége.
Az egész polémia érthetetlen. Amennyire tudom, egy bírósági döntésnek legfőképpen egyértelműnek kell lennie. Itt valaki nem tud olvasni.
Vagy a bíróság írni...
"Össze-vissza hazudoznak." Nincs ebben semmi meglepő, kedves űrhajós kutya.
Mintha az Ítélőtábla is állást foglalt volna az ügyben. Nyilván az is hazudott. Mindenki hazudik, kivéve Aratóékat és támogatóikat. Természetesen, hiszen a ballib mindig is az igazság letéteményese volt. Emlékezzünk csak Elkúró igazság beszédére.
Numerus clausus.
Igazad van Mirmur!
Igazad van Mirmur!
És még mindig igazad van Mirmur.
A Médiatanácsnak "az eljárást befejező döntésében, az Mttv. 62§-a alapján ... határozattal kell az alaki és tartalmi alkalmasság kérdésében, az eljárás eredménytelenségéről, illetve a pályázat nyerteséről határoznia".
Határozatban, és nem máshogy. A határozat megtámadható.
Ha nem határozatban tájékoztatták a Klubrádiót, akkor a Médiatanácsot marasztalta el az Ítélőtábla, nem a KlubRádiót.
Erről lesz talán szó. Az MTI meg egy szarkupac.
Márpedig volt egy határozat az alaki hibára hivatkozva. Hogy hogyan "értesítették", az egy másik kérdés.
Akkor meg minek örült a KK?
Klubrádió volt, van, és lesz is!... :-)
Most hallottam: arról van szó, hogy a bíróság ítélete szerint a Médiatanács, mely nem határozatban, hanem végzésben döntött, lehetőséget kap arra, hogy mégis kijavítsa a "hibáját", és most már határozatban állapítsa meg a formai hiányosságot - melyet a bíróság nem vizsgált, mert az szép lett volna, ha állást foglal a pályázat hátlapjának az aláírásával, és lepecsételésével kapcsolatban. De nem ússzák meg...
Mert a Médiatanács ha megismétli a döntését, akkor a rádió majd fellebez, úgy hogy jövő tavaszig megint nem lesz ítélet, és addig a bizonytalan helyzet miatt a reklámozók teljesen elpártolnak tőlük.
Szánalmas, amit ez a Fidesz-hivatal művel. Olyan, mintha Orbán közvetlen kézivezérléssel irányítaná őket. Valahogy érződik a keze nyoma. A kisstílű vesztes, aki éppen veszteni nem tud, ezért inkább porig alázza magát, hogy a látszat megmaradjon.
Bejelentkezés