A kínai elnök látogatására figyel a világ
Hszi Csin-ping Magyarországra is eljön európai útja során.
Hszi Csin-ping Magyarországra is eljön európai útja során.
Hszi Csin-ping látogatásának célja Magyarország és Kína államközi és gazdasági-kereskedelmi kapcsolatainak további erősítése, valamint az együttműködés kiterjesztése újabb területekre.
Kína arra számít, hogy Magyarország az EU soros elnökeként arra ösztönzi majd az EU-t, hogy racionálisabb és pragmatikusabb hozzáállást tanúsítson iránta.
A francia elnök azt szeretné elérni Hszi Csin-pingnél, hogy ösztönözze Putyint az ukrajnai invázió befejezésére.
Hiába irigykednek Nyugaton, a keleti nyitás politikája újabb nagy sikereket eredményezhet a jövőben.
A hírek szerint, komoly bejelentésre készülhet Magyarországon.
Nem biztos, hogy a szerző alaposan átgondolta, kiket sérteget.
Természetesen a „nagybetűs Nyugatnak” – Washingtonnak – a kancellár cselekedete se tetszik.
Párizs és Belgrád után érkezhet Budapestre.
Aztán azt is mondta, hogy együtt elutaztak a tibeti fennsíkra. Sosem jártak ott együtt.
A Kreml szerint Kína és Oroszország közötti kapcsolatok „példátlanul magas szintet” értek el.
A tekintélyes amerikai biztonságpolitikai szakértő Gázáról és Ukrajnáról is meglepő állításokat tett, valamint megjósolta Orbán Viktor jövőjét is.
A liberális EP-képviselő 3 pontban fogalmazta meg a 2024-re vonatkozó kívánságait.
A kínai elnök szerint „az anyaállam újraegyesülése történelmi szükségszerűség”.
Hszi Csin-ping minden kétséget eloszlatott, ha még lett volna.
Politikusok és celebek is vannak az esélyesek között.
A lap szerint Hszi Csin-ping számára nagyon fontos az is, hogy lássa: az USA még mindig kész támogatni a hosszú háborúkat, hogy megvan a stratégiai türelme.
Ami Európát illeti, a kontinens ismét kissé értetlen, lemaradt figyelője lett az eseményeknek. Kitta Gergely írása.
Kína hajlandó megerősíteni az együttműködést Franciaországgal az ENSZ-ben és más nemzetközi szervezetekben is.
A nemzetközi sajtó próbálja megfejteni az amerikai elnök motivációját arra vonatkozóan, hogy miért érzi szükségét diktátornak nevezni Hszi Csin-ping kínai elnököt, szinte közvetlenül azután, hogy négy órát tanácskozott vele.