Szakaszolás a történelemben – Hozzászólás a Gerő–Romsics-vitához

„A vita nem légüres térben zajlik. Az éledező Horthy- és Prohászka-kultusz, a szoborállítási tervek és a tananyagviták közepette nemcsak a média és a politikai pártok, hanem a helyi közösségek, a »civilek« is komoly érdeklődéssel követik a történészek mondandóját, érveket és ellenérveket keresnek ahhoz, hogy a nyilvános köztéri kultuszokkal kapcsolatban döntéseket hozzanak utca- és iskolanevekről, szoborállításokról.(...)

Érzésem szerint Romsics ebben a szövegben önmagának állított csapdát. Azokat, akik az antiszemitizmusban általa és Ablonczy által egyenesen »bűnösként« elmarasztalt államférfi szobrának felállítása ellen tiltakoztak, »szélsőséges« jelzővel illeti. Ablonczy méltatásául azt emeli ki, hogy »végső értékítélete« »mértéktartó« és mentes »minden« szélsőségtől. Ebben a konstrukcióban tehát nem önmagában a „bűn” természete jelöli ki az utókor végső értékítéletét, hanem az, hogy a  »bűn« elkövetőjével kapcsolatosan milyen széles a létező nézetek, vélemények skálája. A történésznek ezt a skálát kell alapul vennie, és a középpont felé kell törekednie.

Romsics értékelése, amelyben a Horthy-korszakot »közepes, vagy annál valamivel jobb« osztályzattal illeti, hasonló szemlélettel íródott. Nem áll meg Gerő bírálóinak azon állítása, hogy Gerő tendenciózus ollózással, egyedi mondatok kiragadásával fogalmazta meg a bírálatát, hogy ugyanis ez a módszer relativizálja a végső értékítéletet.”