Ombudsman: Módosítani kell a három csapást

2014. február 11. 13:19

Az alapvető jogok biztosa a Magyar Helsinki Bizottság indítványára folytatott le vizsgálatot és megállapította: a három csapás néven ismert büntetőjogi szabályozás nem felel meg az Alaptörvényben lefektetett követelményeknek. Ezért a biztos a szabályok módosítását javasolja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak.

2014. február 11. 13:19

A három csapás lényege, hogy amennyiben három halmazatban álló bűncselekmény közül kettő személy elleni erőszakos cselekmény, akkor a büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik – ha ez a húsz évet meghaladná, akkor pedig az elkövető életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő. A Btk. általános szabályai szerint lehetőség van a korlátlan enyhítésre.

A Helsinki Bizottság indítványa szerint a szabály sérti a bírók szabad mérlegelési jogát és ezáltal a hatalommegosztás elvét, mivel a feltételek fennállása esetén kötelező az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása.

A Bizottság felhívja a figyelmet: a magyar szabályozás szigorúbb, mint a bevezetéskor példaként hivatkozott amerikai, ugyanis az első alkalommal felelősségre vont személyre ugyanúgy vonatkozik, mint arra, akit már harmadszor kaptak el ilyen cselekménnyel. A rendelkezések így sértik a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, mert a szankció kiszabása lényegében attól függ, hogy a cselekményeket egy eljárásban bírálják-e el.

Az alapjogi biztos a három csapást a hatalommegosztás és a jogbiztonság követelményével, és a tisztességes eljáráshoz való joggal is ellentétesnek találta, ezért felkérte az igazságügyminisztert: kezdeményezze az Országgyűlés előtt a szabályozás módosítását – összegzi az Index.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Axxtro
2014. február 11. 16:03
Rendben. Ha tényleg szükséges, akkor módosítva lesz. Téma lezárva.
kukagyerek
2014. február 11. 15:38
"...a hatalommegosztás..." ............. A legsunyibb és a legaljasabb agyrém a világon!
Jabotinsky
2014. február 11. 15:33
Külföldön történő bérrabtartás!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!