Varga szerint ősszel döntenek az autóhitelek forintosításáról

2014. augusztus 22. 07:37

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint tény, hogy a Kúria jogegységi határozata kiterjed az autóhitelekre, ugyanakkor szerinte ebből nem következik automatikusan az autóhitelek forintosítása. Varga szerint egy lakás- és egy autóhitel között szociológiai szempontból nagy különbség van.

2014. augusztus 22. 07:37

A nemzetgazdasági miniszter az M1 Az este csütörtöki adásában – pontosítva a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában tett kijelentését – azt mondta: kétségtelen tény, hogy a Kúria jogegységi döntése a devizahitelekről kiterjed a gépjárműhitelekre is. Ugyanakkor kiemelte: a döntésből nem következik automatikusan az autóshitelek forintosítása. A kormány álláspontja eddig az volt, hogy elsősorban a lakáshitelesek helyzetét kell rendezni, „de természetesen meg fogjuk vizsgálni, hogy a fogyasztói hitelek körébe tartozó devizaalapú hiteleknél ez az elszámolás, forintosítás megoldható-e” – mondta a miniszter. Ismertetése szerint 150 ezer devizaalapú autóhitel van, az euró-, illetve svájci frank alapú, még élő autós devizahitelek összértéke 162 milliárd forint.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy egy lakás- és egy autóhitel között társadalmi, szociológiai szempontból nagy a különbség. Amikor valaki a fedelet veszíti el a feje fölül egy hitel miatt, akkor a kormánynak azonnal lépnie kell. Ugyanakkor elismerte, hogy az autóhitelesek nehéz helyzetbe kerülhetnek, akár „a fedél is veszélybe kerülhet a hitel miatt”. A nemzetgazdasági miniszter úgy fogalmazott: Lázár János miniszter felvetése teljesen jogos, az elmúlt hónapokban több olyan élethelyzet alakult ki, amikor a fedél került veszélybe egy autóshitel miatt.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Blikknek úgy nyilatkozott, hogy a Kúria kimondta, a bankok szerződései tisztességtelenek, így az autóhiteleseket éppen úgy meg kell menteni, mint az ingatlanhiteleseket. Lázár János hangsúlyozta: a kormány szándékában áll a devizahiteleseket mentő újabb ütem megvalósítása is, a forintosítás.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
James
2014. augusztus 23. 21:37
Azért az érdekes, hogy ha valaki CHF alapon kabátot vett (lakás) azt megmentjük, aki meg nadrágot vett (autó, személyi kölcsön) azt nem. Ráadásul a lakáshitelek kamatai mindig alacsonyabbak, mint utóbbi kettőé. Szóval fentiek alapján a kabátvásárlók reménykedhetnek valamiben, aki meg nadrágot vett magasabb kamatra, az meg kussoljon. Igaz a végén a kabátosoknak csak 2x-et kell visszafizetni a nadrágosnak meg 4x-et + viszik a lakását, meg mindenét. Én 1 misi személyi kölcsönre már visszafizettem 2.2 milliót, de még tartozom kb. 1.5 millióval, viszont a fentiek alapján én nem vagyok átverve csak a lakáshiteles. Megjegyzem, hogy egy 35 nm-es lakásra felvett forint alapú lakáshitel felvétele után mertem bevállalni ezt a hitelt, hogy egy kicsit felújítsam, meg vegyek mosógépet és hűtőt, mert előtte évekig albérletben laktam. Mára már ezután az 1 milliós hitel után szinte többet fizetek, mint a 4.6 milliós lakáshitelre.
csuka
2014. augusztus 22. 19:21
"Varga szerint ősszel döntenek az autóhitelek forintosításáról" Melyik 'ősszel' 20154, 2015, 2016,...? Már 2010 óta is eltelt több mint négy év. Csak nem ez is egy újabb időhúzás az önkormányzati választásokig. Aztán meg tesznek az egészre és ismét a bankárok seggét nyalja a Fidesz maffia.
Mimes
2014. augusztus 22. 16:15
Remélem azért mindenki tisztában van vele, hogy ez csak választások előtti kamuzás, ugye? Ugye? Még hozzá a legaljasabb módon, ha megcsinálják, ha nem, akkor is az.
gudmen
2014. augusztus 22. 14:52
ez baromság...itt a bankok tiszteségtelen gyakorlatárol van szo..nem tulzás ha azt állitjuk, hogy csalás..tehát büncselekmény történt..teljesen mindegy, hogy mire vették fel a hitelt..lakásra vagy autora..esetleg maldivon akart egy homárt enni...a bankok törvénytelenül jártak el! minden fillért vissza..kamatostul..és még igy is olcson meguszták!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!