Ukrajna világháborút szítana, minden mindegy alapon
Az ukránok kérvényezték Amerikánál, hogy orosz területeket támadhassanak az USA fegyvereivel.
Lázár János szerint Soros György aktívan is kész fellépni az egyik „legveszélyesebbnek tekintett európai politikai ellenfele”, az Orbán-kormány ellen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: Soros áll az Amerikából érkező kritikák mögött, de Barack Obama hitet tett a bevándorlás fontossága mellett.
Soros György magyar származású amerikai üzletember állhat a Magyarországot elítélő amerikai nyilatkozatok mögött – erről beszélt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A tárcavezető felidézte: Barack Obama amerikai elnök a közelmúltban Európában hitet tett a bevándorlás fontossága mellett. Az Index arról ír, hogy Lázár szerint az Egyesült Államoknak az az érdeke, hogy Európában egyre több muszlim legyen. Az Obama-féle meggyőződésnek pedig Soros György az egyik fő „zászlóvivője”, az üzletember ugyanis többször is úgy nyilatkozott, hogy bevándorlókat kellene telepíteni Európába – mondta Lázár János.
A magyar kormány meggyőződése – folytatta –, hogy Soros György, a demokrata párt egyik befolyásos támogatója, a Clinton-házaspár mecénása mindent megtesz annak érdekében, hogy „helyet csináljon” a nézeteinek. A Miniszterelnökség vezetője szerint ezért arra lehet számítani a következő időszakban, hogy Soros György aktívan is kész fellépni az egyik legveszélyesebbnek tekintett európai politikai ellenfele, az Orbán-kormány ellen.
Orbán Viktor 2017 februárban kezd konzultációt az államfőválasztásról
Orbán Viktor 2017 februárjában kezd széles körű konzultációt arról, hogy pártelnökként kit javasol az államfői tisztségre a Fidesz-frakciónak – közölte Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette: a Fidesz alapszabálya értelmében a kormánypárt mindenkori elnökét illeti a jog, hogy javaslatot tegyen a képviselőcsoportnak.
Lázár János utalva arra, hogy két köztársasági elnök választás idején is a Fidesz frakcióvezetője volt, kijelentette: hosszú, alapos, körültekintő konzultáció előzte meg mindkét javaslatot.
Jövő héten dönt a kormány a fővárosi pályaudvarokról
Jövő heti ülésén dönt a kormány a Nyugati, a Déli és a Kelenföldi pályaudvar sorsáról – közölte a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján. Lázár János azt tűzte célul, hogy jobb és biztonságosabb legyen a közlekedés, a zöldfelületek aránya pedig nőjön. A Nyugati pályaudvarral kapcsolatban emlékeztetett, hogy a „Nyugati liget” terve alapján egy jelentős zöldfelület kötné össze a pályaudvart és az állatkertet.
A Délinél a bezárás lehetőségét vizsgálja a kabinet. Erről a múlt héten azt mondta, hogy a bezárás csak akkor történhet meg, ha a pályaudvart ki tudják váltani, például a kelenföldi fejlesztésével. Szintén jövő szerdán határoz a kormány a földárveréseken befolyt pénz, mintegy 240 milliárd forint felhasználásáról – közölte a miniszter.