Trendi tradicionalizmus: régi rítus, fiatal papok?

2018. október 28. 08:11

A frissen szentelt francia papok 20 százaléka tradicionalista, virágoznak a régi dolgokhoz ragaszkodó papi közösségek, miközben az egyházmegyékben alig van új pap; s Amerikában is hagyományosabb egyházmegyékben van több papi hivatás. Vajon mi lehet ennek az oka? Paphiányról szóló riportsorozatunk új részében ennek járunk utána.

2018. október 28. 08:11
null
Szilvay Gergely
Szilvay Gergely

2018-ban a 114 frissen szentelt francia pap 20 százaléka úgynevezett „tradicionalista” papi társulatokból érkezett, azaz olyan közösségekből, amelyek az 1970-es liturgikus reformig használt „régi rítust”, avagy „vetus ordo-t”, más szóhasználattal a „tridenti rítust”, mai egyházjogi szakkifejezéssel pedig „a római rítus rendkívüli formáját” őrzik – derül ki a friss adatokból. Mindezt úgy, hogy a 96 francia egyházmegyéből 58-ban egy papot sem szenteltek.

Az Egyesült Államokban is szembetűnően több a papi hivatás a hagyományosabb hitéletet ápoló, és ennek egyik elemeként a liturgia „ars celebrandi”-ját komolyabban vevő, esetleg a rendkívüli formát, mint a lincolni, a nebraskai, a charlotte-i és az észak-karolinai. Eközben a Rhode Island-i Providence egyházmegyéjének püspöke, Thomas J. Tobin arról írt: az évtized eleje óta 58 papot vesztettek el, főleg nyugdíjazás miatt, és csak 18-at szenteltek. A papi átlagéletkor 67 év, az aktív papok átlagéletkora 59, és csak 21 pap van 40 év alatt.

Minthogy épp a paphiány kérdésköréről cikkezünk, elsősorban ugyan hazánkra koncentrálva, de külföldi (és más felekezetekre vonatkozó) kitekintéssel is, mikor rátaláltunk ezekre az adatokra, úgy gondoltuk, érdemes utánajárni a kérdésnek. Már csak azért is, mert úgy tűnik, világszerte egyre több fiatalt vonzz a liturgia rendkívüli formája, s még az Economist is rácsodálkozott, hogy trendi lett tradicionalistának lenni az egyházban.

Olvassa el a témában megjelent korábbi cikkeinket is:

Van-e Magyarországon paphiány?
Szent maradék: így lát el 28 falut egy fiatal pap Baranyában
Családos papok és lelkészek: van-e hiány a protestánsoknál és a görögkatolikusoknál?


A tridenti rítusról

A „tridenti rítus” a 16. századi trienti zsinattól kezdve volt kötelező a teljes világkatolicizmuson belül minden olyan egyházmegyében és szerzetesrendnél, amely nem rendelkezett 200 évnél öregebb saját liturgikus hagyománnyal, egészen 1970-ig, amikor a gyakorlatban felváltotta azt VI. Pál pápa misekönyve, a „novus ordo missae”, azaz a „római rítus rendes formája”, ahogy ma ismerjük.

A közkeletű tévedéssel ellentétben nem a II. Vatikáni Zsinat (1962-65) ideje alatt bevezetett újításról van tehát szó, hiszen a zsinat teljes időtartama alatt a liturgia régi formájában ünnepelték, hanem azutáni, ugyanakkor a szándék szerint annak szellemében végbevitt liturgikus reformról. Az persze mai napig vita tárgya, hogy a zsinat mennyire szándékozta megreformálni a liturgiát, és a megvalósult reform ezt a szándékot mennyire tükrözi. Mindenesetre a ma már rendkívüli formaként ismert rítus utolsó hivatalos misekönyvét épp 1962-ben adta ki a Ferenc pápa által szentté avatott XXIII. János pápa, tehát ma a régi rítusban szentmisét bemutató papok az 1962-es misekönyvből miséznek, azzal együtt, hogy a rítus eredete Nagy Szent Gergely pápáig, a 6-7. századig vezet vissza. Amikor a trienti zsinat kötelezővé tette, akkor tulajdonképpen a Rómában használt liturgikus szokást terjesztette el.

Ugyancsak közkeletű tévedés, miszerint VI. Pál misekönyve kötelezővé tette volna a szentmise szövegeinek 100%-át népnyelven. A valóságban a misekönyv általános rendelkezései engedélyezik ugyan a nemzeti nyelv használatát, a rendes formájú liturgia hivatalos nyelve továbbra is a latin. A „novus ordo missae” pusztán engedélyezi, mint a normától eltérő gyakorlat, hogy a pap a „nép felé fordulva”, „szemben” misézzen, emellett viszont a szentmise rubrikái „alapesetként” a „kelet” felé való misézést tekinti. A rendkívüli forma persze sok más ponton is eltér a novus ordotól, két legjelentősebb területe ennek a celebráns papra vonatkozó csendes imádságok, a naptár és az olvasmányrend. 1970 után több papi társulat őrizte vatikáni engedéllyel a vetus ordót, például a Rómával az egységet mindig megtartó Szent Péter Papi Testvérület és sokan mások is.

A vetus ordót ugyanakkor 2007-ig csak püspöki engedéllyel lehetett bemutatni, ekkor azonban maga XVI. Benedek pápa törölte el ezt a kritériumot, és bátorított minden papot a régi rítus, a „római rítus rendkívüli formája” elsajátítására. Benedek pápa szerint a rítus két formája gazdagítani tudja egymást – liturgikus törekvéseit „a reform reformjának” nevezik. A rendkívüli formához kötődik a Foederatio Internationalis Juventutem nemzetközi ifjúsági egyesület is, amelynek elnöke magyar, Kiss Bertalan személyében. A régi rítusnak a Vatikánban is vannak pártolói, például Robert Sarah afrikai bíboros a Szentségi Fegyelmi és Istentiszteleti Kongregáció prefektusa vagy a Szuverén Máltai Lovagrend bíboros patrónusa, az amerikai Raymond Leo Burke, illetve a Benedek pápa alatt a Vatikánban dolgozó Sri Lanka-i prímás, Malcolm Ranjith. Az igényes liturgia fontosságát a 2018-as szinódus Instrumentum Laborisa is hangsúlyozza, amikor megjegyzi: ahol a liturgia ars celebrandi-ját komolyan veszik és ápolják, sokkal több aktív fiatal jelenik meg.​

Fontos a szépség

„Nagyon fontos eszköz a fiatalok megszólításában a szépség, hiszen abban a jó és az igaz ragyog fel. Ugyanakkor ez mit sem ér, ha mindeközben a helyes egyházias gondolkodás, és a sziklaszilárd, biztos alapokon álló hit nincs meg, vagy nem alakul ki a közösségi élet keretében – mondta kérdésünkre Kiss Bertalan. „Nem minden arany, ami fénylik: bár sokan érdeklődnek a rendkívüli forma iránt, gyakran megragad a külsőségek és formalizmus szintjén, ami alapvetően az egészséges közösségi élet hiánya, a rendszertelenség és a gazdátlanság  miatt alakul ki. Nem csodaszer a régi rítus, hiszen a liturgikus ünneplés körül kialakult feszültségek mind egy sokkal mélyebb problémának tünetei: a nyugati világban a hit eltűnéséé.”

Kiss Bertalan nemzetközi tapasztalatai szerint csak akkor lehet életképes egy közösség, ha az egyetemes hitben szilárd és áldozatkész, a liturgia szépségének pedig az örök igazságokon túl ezt a hitet kell tükröznie: „előbb a hit, aztán a forma: a rendkívüli formában ünneplő közösségeknek is részt kell venniük a plébániájuk, egyházmegyéik életében a plébános és a püspök vezetése alatt minden hívő üdvösségére”.

Véleménye szerint a problémák akkor kezdődnek, ha gazdátlanná válik a közösség vagy nem tud integrálódni az egyházmegye életébe: „ebben ugyanakkor csak főpásztoraink segítségére számíthatunk”.


Kiss Bertalan, a Juventutem nemzetközi ifjúsági szövetség elnöke (fotó: Földházi Árpád)

 

Régimódi fénylő pontok Franciaországban?

2014-ben azt írta blogján egy bizonyos Ray Blake atya: „Franciaországban pusztán 14 ezer egyházmegyés pap van. Kábé a felük 75 évesnél idősebb. Ez annyit tesz, hogy a helyzet drámai. Már egy plébániát vezetni is nagy munka. De Franciaországban »normálissá« vált, hogy egy lelkipásztornak plébániák tucatjait kell ellátnia. A szentmise áldozatának rendszeres bemutatása lehetetlenné vált. A legtöbb plébánián csak alkalmanként van szentmise. Langres egyházmegyéjében minden papnak átlag ötven plébániát kell ellátnia. Röviden, spirituális katasztrófa elé nézünk. A papszentelések száma sem biztató. 2009-ben csak 89 egyházmegyés papot szenteltek Franciaországban. Ez messze kevesebb, mint amennyi kompenzálhatná a halál okozta csökkenést. Ezek a számok úgy hangzanak, mintha egy hadsereg veszteségeit taglalná egy frontról érkező jelentés. Sírhatnékunk lesz tőle”.

Hozzátette: „Van azért néhány fénylő pont Franciaországban”, mint a liturgia mindkét formáját a papképzésben és a pasztorális gyakorlatban első helyre helyező Frejus-Toulon egyházmegyéje, aminek annyi hivatása van, mint az összes többi egyházmegyének együttvéve, Párizst nem számítva.

Papszentelő szentmise 2015-ben Lincolnban

Mi történt Amerikában?

Amerikában, a Nebraskában található lincolni egyházmegye két év alatt 17 papot szentelt fel, s 1993-2012 között az egyedüli amerikai egyházmegye, amely a top20-as papszentelői listán végig rajta volt. A százezres egyházmegye már 2010-12 közt is 22 papot szentelt magának, szemben például az egyházon belül akkor még hiperújítónak számító Los Angeles-ivel, ami 4,3 milliós mérete ellenére 34 papot szentelt ugyanezen években. 2012-ben Lincoln 134 plébániáját 150 pap szolgálta ki. Az észak-karolinai Charlotte egyházmegyéje nemrég nyitott új szemináriumot a papi hivatás iránt érdeklődőknek, s rögtön akadt is nyolc jelentkező. Ugyanekkor felszenteltek öt papot, és a következő újabb kilencen jelentkeztek a szemináriumba. 

A LiturgyGuy szakértője, Brian Williams szerint mindkét egyházmegye erősen hangsúlyozza hitéletében a hagyományt és a liturgikusan igényes szertartásokat. A régi rítust ápoló Szent Péter Papi Testvérületet még Fabian Bruskewitz püspök hívta meg Lincolnba a kilencvenes években, a mostani püspök, James Conley pedig minden adventben misézik székesegyházában ad orientem, tehát nem „szemben” a hívekkel, hanem az oltár felé fordulva – de az 1970-es misekönyv szerint. Lincoln egyházmegyéjében lányok nem ministrálhatnak, amivel több a fiúministráns, s így a potenciális papi hivatások száma – ugyanez igaz Charlotte számos plébániájára is. Mindkét egyházmegyében egyre több plébánián mutatnak be szentmisét a rendkívüli forma szerint, 2016-17-ben pedig Charlotte szeminaristáinak a 48 százaléka érkezett olyan plébániáról, amelyektől nem idegen a „reform reformjának” szellemisége. Lincoln pedig „tudatosan elkerülte a világiak klerikalizálásának modern tendenciáját”, azaz nem adnak át liturgikus szerepeket a világiaknak.

Brian Williams azt is hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a megfelelő, ortodox katolikus iskolák is jelentősen hozzájárulnak a papi hivatások megjelenéséhez. 


Mit gondolnak minderről az általunk megkérdezett papok?

A paphiányról és a sokfalus papok életéről szóló riportunkban megszólaló, 28 falut ellátó, dél-baranyai Porpáczy Attila azt válaszolta: ez ellenmozgás, azt mutatja, hogy amit túl könnyen megkapsz, az nem olyan vonzó.

Hasonlóan vélekedett az öt falut ellátó, nógrádmegyeri Balogh László is, aki kérdésünkre megjegyezte: volt „tradicionalista” évfolyamtársa Ausztriában, a heiligenkreuzi szemináriumban, aki a stabilitást említette, ha László atya megkérdezte, miért ezt az utat választotta. 

A szintén megszólaló budapest-belvárosi plébános, Osztie Zoltán, aki egy régi rítust ápoló közösséget is befogadott, s maga is liturgikus szakember, azt válaszolta: a liberális szélsőség ellenhatást vált ki, és az emberek keresik az igényes liturgiát, az igényes életet, ami kihívás és amiért érdemes élni. Mint mondta: a tanulság, hogy fontosak az igényes lelkipásztori mozgalmak.

Komorowski: A pap elsősorban nem szociális munkás

Andrzej Komorowski, a Szent Péter Papi Testvérület (FSSP) generálisa, aki 2006-ban, tehát XVI. Benedek Summorum Pontificum motu proprioja előtt Erdő Péter bíboros engedélyével havonta misézett Budapesten a rendkívüli forma szerint az akkortájt alakulú nemzetközi Juventutem szövetség magyar közösségének, a Mandiner kérdéseire azt válaszolta: szerinte igenis van paphiány, sok nyugati országban elöregedett a papság, és az új hivatásokból nincs annyi, mint amennyien nyugdíjba mennek. A plébániákat nem csak azért vonják össze, mert kevesebb bennük a hívő, hanem mert nincs elég pap sem hozzájuk. Sok vidéken ha ma még van is pap, rövid időn belül nem lesz, mert nincsenek hivatások. 

Komorowski atya szerint a római liturgia rendkívüli formájához kötődő közösségek sikere a a biztos alapokon nyugvó, szilárd képzés, mind emberileg, mind spirituálisan és persze intellektuálisan: „A fiatalok, akik valóban keresik az ideálokat, nem elégednek meg valamivel, ami nem meggyőző”. Sokfelé ugyanakkor a papképzés „inkább a szociális munkások képzéséhez hasonlít, és a természetfeletti dimenzió nincs mindig az első helyen. A fegyelem és rend úgyszintén olyasmi, ami segít. A liturgia nagyon fontos a papok képzésében, ami nem csak a spirituális érést és növekedést segíti, hanem a pap szerepére is emlékeztet minket, hogy a pap eszköz Isten kezében arra, hogy népét megszentelje.”


Komorowski rámutat: más, nem a Vetus Ordót ápoló közösségek is jól tudnak teljesíteni a papi hivatások terén, ha „világos elképzeléssel rendelkeznek a katolikus papságról”. 

Az FSSP generálisa a tridenti rítus celebrálásának lehetőségét liberalizáló pápai dokumentum, a XVI. Benedek-féle Summorum Pontificum kapcsán azt mondja: ez a pápai döntés elérhetővé tette a másfél évezreden át, 1970-ig az egyház latin rítusának legelterjedtebb es legősibb gyökerűnek számító liturgiát a nem kifejezetten tradicionalista közösségek számára is. Több pap megismerkedett a régi rítussal, és a Vetus Ordo szélesebbkörű bemutatási lehetősége a liturgiához való hozzáállást általában is pozitívan befolyásolta. 


Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2018. október 28. 16:17
Néhány téma abban, amit írtál: 1., Államapparátus: javaslom, hogy olvassál az anarchizmussal foglalkozó irodalmat. Azért kapta szándékosan a "fejetlenség, káosz" megalázó, becsmérlő jelzőt, hogy elforduljanak tőle. Pedig lényege a "semmi hatalmat senkinek" elv. Gondoljad csak el, ha mindenkit vissza lehetne hívni a hivatalából, vagy kötelező lenne a csere. Az ókorban már kitalálták a cserépszavazást és működött. Sok ősközösségben élő törzs most is leváltja, megöli a főnökét, ha az már nem aktív. Ezt minden törzsfőnök tudja, amikor a hivatalába lép. Az olyan nagy gondolkodók sem tudtak mit kezdeni a jó, közel tökéletes államirányítás elveinek kidolgozásával, mint Lao Ce, Kon Fu Ce (Konfuciusz), de még Szun Ce is csak a hadviselést tudta megoldani. 2., Papok: a távolkeleti papok koldulnak kivétel nélkül. Megy az utcán, csengővel, dobbal jelzi, hogy arra megy - sokkal csendesebben mint nálunk a Family Frost - és a lakosság, a hívők adnak neki ajándékba ételt. Ennyi. Miért adómentes az egyházi szolgáltatás itthon? Vagy hallottál már arról, hogy valaki befizette a perselypénz után a jövedelemadót, pedig az nem szolgáltatás, hanem egyéb jövedelem? 3., Belső értékelés: József Attila írta, hogy "a mindenséggel mérd magad!". Vagy egy másik: "úgy néztem magamra mindig, ahogy csodára nézni illik". Akkor lesz egy ember harmóniában, ha szereti önmagát, megtesz minden tőle telhetőt minden cselekedetében és ekkor kialakul egy belső harmónia, ami erősen kisugárzik. Az érzékeny emberek megérzik és látják is ezt. Miskolcon egy gimnáziumban a tanári kar irigyelte, sőt sok még gyűlölte is azt a vénlány tanárnőt, aki nagyon kövér volt, büdös, szemüveges, ragyás és csúnya, de megvolt a saját belső harmóniája, ami tudásából és személyiségéből fakadt és amit éreztek a diákok, akik nemcsak szerették, de imádták őt. Mi volt a "kollegiális" magyarázat a tanártársaktól: biztosan nagyon gazdag, azért ilyen ; vagy szektás; vagy kormánypárti erősen, stb. A II. Világháborúban a lengyel huszárok lovasrohama a német tankezred ellen értékes és a belső tudatnak megfelelő cselekedet volt. Nem mártíromság, nem agyalágyultság, hanem kötelességtudat a hivatásban és nem is csak hazafiság, katonás, férfias viselkedés. A tizedes pedig túlélőként viselkedett, mert okos volt és így előre látta, hogy minden háború végén mi az élet újra kialakításának feltétele: kapcsolatok (dokument eszty) és fizikai túlvegetálás (bőrönd és spájz (ahol már akkor is az oroszok voltak)).
Robur
2018. október 28. 14:06
Játszák kicsit az agyukat, ennyi. Különcködnek.
korona
2018. október 28. 12:35
Ha nem valósul meg a http://www.livemass.org/ akkor egyszerűen be kell írni a Google keresőbe, hogy livemass.org.
korona
2018. október 28. 12:26
Mindenkinek, akit érdekel a tridenti ritusú szent mise: http://www.livemass.org/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!