JTA: Magyarországon gyakran használják az antiszemita-kártyát a felelősség alóli kibújáshoz

2019. március 06. 20:32

„Bevett gyakorlat zsidó szervezetek részéről az antiszemitizmus vádjának felvetése akkor, amikor nyomás nehezedik rájuk amiatt, hogy elszámoljanak gazdasági jellegű ügyeikről” – mondta egy izraeli-lengyel tényfeltáró újságíró a JTA zsidó hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

2019. március 06. 20:32

Magyar és lengyel zsidó szervezetek sokszor úgy próbálnak kibújni a felelősség alól, hogy antiszemitizmust kiáltanak, ha megpróbálják őket felelősségre vonni – írja a Neokohn a JTA zsidó hírügynökség cikkére alapozva.

„Bevett gyakorlat zsidó szervezetek részéről az antiszemitizmus vádjának felvetése akkor, amikor nyomás nehezedik rájuk amiatt, hogy elszámoljanak gazdasági jellegű ügyeikről” – mondta egy izraeli-lengyel tényfeltáró újságíró a JTA zsidó hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

Magyar és lengyel példák egyaránt vannak

Nissan Tzurt már többször vádolták antiszemitizmussal nemzetközi szervezetek, amiért beszámolt a Lengyelországban működő zsidó intézmények kárpótlási pénzekkel kapcsolatos ügyeiről. Tzur, aki holokauszt-túlélők gyermeke, a vádakat nevetségesnek nevezte, és minden alkalommal visszautasította.

Mindez azt mutatja, hogy az antiszemita kártya használata gazdasági visszaélésekkel kapcsolatos ügyekben a mai napig hatásos eszköz Kelet-Európában. Azt gondolom, hogy ez nem maradhat így sokáig, mert mégis csak az érintett intézmények hitelességét rombolja” – tette hozzá Tzur, aki olyan, izraeli vezető lapoknak is tudósít, mint a Maariv, vagy a Makor Rishon. Ezekben több alkalommal is feltárta, hogy egyes lengyel zsidó szervezetek visszaéltek azzal, hogy piaci áron értékesítettek az államtól kedvezményesen, vagy éppen ingyen visszakapott ingatlanokat.

A JTA összefoglalójában magyar eseteket is említenek. Kiemelten utalnak a nemrég kitört Mazsihisz-botrányra is. Az üggyel a magyar sajtóban a Figyelő és a Neokohn foglalkozott. Mint ismert, a Figyelő Elszámolási nehézségek címmel jelentette meg címlapot Heiszler Andrásról, a Mazsihisz elnökéről. A hetilap cikkében azt állította, hogy egy Mazsihisz-projekttel kapcsolatban elszámolási nehézségek adódtak, de a Mazsihisz és vezetője, Heisler András állította, minden elszámolási kötelezettségének határidőben eleget tett.

„Nem volt antiszemita a Figyelő címlapja”

A Figyelő címlapját heves kritika érte. Sokak szerint Heisler András képi ábrázolása a címlapon a klasszikus „zsidó pénzember”-toposzra hasonlított, így többen „karaktergyilkosságnak” titulálták a címlapot.

Az eset megosztotta a magyar zsidóságot, azonban két, a Mazsihiszhez szorosan kapcsolódó szereplő a JTA-nak azt mondta, szerintük a címlap nem volt antiszemita, csupán az ügy kapcsán felvetődő felelősség kérdésének adott nyomatékot.

„Nem volt valami szép a Figyelő címlapja, de antiszemita sem(…) Néha hatékony a Mazsihisznek a kifelé mutogatás, azt mondani, hogy a támadás antiszemita volt, de az esetek többségében egyáltalán nem erről van szó” – fogalmazott Olti Ferenc, korábbi elnökségi tag.

Feldmájer Péter, a Mazsihisz egykori elnöke pedig azt vetette fel, hogy a vádak csak a szervezet korruptságát erősítik.

A cikkben szó esik a kormány Soros Györggyel kapcsolatos kommunikációjáról is. „A Mazsihisznek nem helyes zsidóellenes kampányként beállítania a Soros-plakátokat. A zsidó szervezetnek inkább reagálnia kéne, amikor nagyobb átláthatóságot kérnek rajta számon, sem mint harcolnia ellene” – vélte a téma kapcsán Olti Ferenc.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2019. március 07. 07:00
Nálunk politikai töltetű az antiszemitázás. A kommunisták és a belőlük kinövő, de velük szoros kapcsolatot ápoló liberálisok bűneiket ezzel takargatták.
zakar zoltán béla
2019. március 06. 21:26
Tény!
apoa
2019. március 06. 21:09
Heller Á. is mondta, az antiszemitizmus úgy kell nekik, mint egy falat kenyér...
Kiscsillag
2019. március 06. 21:05
A cikk telitalálat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!