Sok embernek mostanra lett nagyon elege közállapotunkból
Belefáradt Orbán tizennégy évnyi kormányzásába és abba, hogy az ellenzék ez idő alatt nem tudta őt és rendszerét legyőzni.
Az influencer végigvette többek között Kálmán Olga és Jámbor András útját a médiából a politikába.
„Mi a közös Kálmán Olgában, Jámbor Andrásban, Péterfi Juditban és Simon Andrásban?” – tette fel a kérdést Bohár Dániel, a Megafon véleményvezére közösségi oldalán.
Majd azzal folytatta:
„segítek picit: mindannyian független-objektív újságírónak hazudták magukat, miközben mindig is Gyurcsány Ferenc és a baloldal szekerét tolták és tolják ma is”.
A videó felütésében Bohár leszögezte: „Így száll hát sírba a balos, »független-objektív« újságírás: Gyurcsány-mosolyok közepette”.
Ezután emlékeztetett arra, hogy nemrég jelentették be, hogy az egykori tévés, Kálmán Olga lesz a DK frakciószóvivője. „Hosszú út vezetett idáig, amely alatt Kálmán Olga egyetlen vezércsillaga Gyurcsány feltétlen szolgálata volt” – húzta alá.
„Előbb a balos vezérhajónál, az ATV-nél, majd a Simicska-féle Hír TV-nél tolta a balos szekeret. És persze mindezt a függetlenség és objektivitás fedőneve alatt” – idézte fel Kálmán Olga karrierjének főbb állomásait az influencer.
„Aztán kibújt a Feri zsákból, és Kálmán Olga előbb a DK főpolgármester-jelöltje volt”. (...) Majd kapott egy „zsíros állást a másik Gyurcsány-báb, Karácsony Gergely hivatalában. Innen pedig egyenes út vezetett a parlamenti bársonyszékbe.
Mostanra pedig hivatalossá vált: szóvivői szerepében Kálmán Olga lesz Gyurcsány Ferenc hivatalos magyar hangja az Országgyűlésben”
– mutatott rá a riporter.
Bohár Dániel emlékeztetett arra is, hogy Gyurcsány Ferenc „régóta meghitt kapcsolatot ápol a baloldali propagandistákkal”. A videóból az is kiderült, hogy „nemcsak Kálmán Olga az egyetlen balos újságíró, aki Gyurcsány Ferenc kebelén kötött ki.”
„Jámbor András is úgy lett a baloldal képviselője, hogy előtte évekig a balliberális Mérce főszerkesztője volt.
De emlékezhetünk Simon Andrásra és Péterfi Juditra is, akik valódi független-objektívként azt a feladatot kapták, hogy rakják rá a szájkosarat a mindenkit vérig sértő Márki-Zay Péterre a választási kampányban”
– sorolta a Megafon munkatársa.
„Hiába hazudják hát a balos propagandisták magukat függetlennek és objektívnek, a valóság az, hogy egytől egyig a baloldal és ezzel Gyurcsány Ferenc szekerét tolják” – szögezte le Bohár.
A videót alább tekinthetik meg:
Nyitókép: Képernyőfotó