Nemi erőszak a Jobbikban: egy országgyűlési képviselő lehet a vád tanúja

2022. május 06. 09:49

Akár nyolc évet is kaphat az elkövető.

2022. május 06. 09:49
null

Amint azt a Borsonline tegnap hírül adta néhány hónapja az alelnök, Szilágyi György élettársát meg akarták erőszakolni az egyik pártrendezvényen, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A lap szerint az épületben, ahol mindez történt, jelen volt Jakab Péter pártelnök és kabinetfőnöke Molnár Enikő is. A legújabb információk szerint a Jobbik politikusai közül többen is lerészegedtek a bűncselekmény napján.

Az ügyben született hivatalos iratok szerint a Jobbik egyik vezető politikusa, miután a hölggyel közölte „de szerencsés ez a Szilágyi”, felcsalta őt egy szobába. Itt gyorsan levetkőzött, majd áldozatát a falhoz szorítva, fizikai erejét kihasználva, nemi szervét elő véve meg akarta erőszakolni. A lap szerint áldozat segélykiáltásaira lett figyelmes egy másik jobbikos politikus, egy országgyűlési képviselő, aki végül kiszabadította a hölgyet. Ő lehet a büntetőeljárásban a vád első számú tanúja.

A Bors cikkében azt is állította, hogy a pártvezetés megpróbálta eltussolni az ügyet. A Jobbik erre közleményben reagált, amelyben egyébként a nemi erőszak kísérletének tényét nem tagadták, csak azt, hogy megpróbálták volna eltussolni az ügyet:

A cikkben állított hazugságokkal szemben a valóság az, hogy a Jobbik és annak etikai és fegyelmi bizottsága az ügy kivizsgálását a beadvány megérkezése után azonnal elindította, és erről a beadványozót is értesítette.

A hazugságokkal szemben a szükséges jogi lépéseket ezúttal is megtesszük” – írják.

A megszerzett hivatalos beadványok alapján a Bors jogi szakértői egyértelműen bűncselekménynek, „nemi erőszak megkezdett kísérletének” minősítették az ügyet. Márpedig a magyar büntetőjog szerint „a kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni”. Így a Jobbik politikusa alapesetben akár 8 év börtönt kaphat.

Kapcsolódó

Egy jobbikos majdnem megerőszakolta a párt alelnökének élettársát egy tavalyi pártrendezvényen

A Bors szerint a Jobbik megpróbálta eltussolni az ügyet, a párt közleményében azt írja, a Jobbik etikai és fegyelmi bizottsága azonnal megkezdte az eset kivizsgálását. Bővebben...

***

A Legfőbb Ügyészség jelezte: megérkezett hozzájuk a feljelentés a Jobbik erőszakolós ügyével kapcsolatban

A feljelentésben írtak tanulmányozása jelenleg is folyamatban van. Bővebben...

 

Nyitókép: MTI / Kovács Tamás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2022. május 06. 13:08
M Richárd, Berki Krisztián, gangbang kísérlet a Jobbikban, Kissé bulvárosra sikerültek az utóbbi napok.
annamanna
2022. május 06. 12:57
"A Bors azt írta, az áldozat szerint utólag gyanúra adott okot, hogy az élettársát, Szilágyi Györgyöt, a Jobbik egyik alelnökét külön kérése ellenére sem hívták meg a vidéki rendezvényre. A 24 éves hölgy választókerületi szervezőként dolgozott a Jobbiknak. Ahogy több hivatalos beadványban, aláírásával is megerősítve rögzítette, gyanútlanul ment el abba a vendégházba a Szabolcs-Szatmár megyei Ököritófülpösön, ahol a bűncselekmény történt. A bűncselekményről a Bors állítása szerint Jakab Péter csak azért szerzett később tudomást, mert éppen ekkor, az egyik hivatalos beadványban rögzítettek szerint "olyan részeg volt, hogy egyik testőre sem tudta talpra állítani". Az áldozat a történtek után elmenekült a helyszínről, majd azonnal hívta az élettársát – Szilágyi Györgyöt, a Jobbik alelnökét – aki néhány nappal később a parlamentben szóvá is tette a történteket Jakab Péternek és kabinetfőnökének, Molnár Enikőnek. Ezután ő és az áldozat hivatalos beadvánnyal fordultak a párt etikai bizottságához. Jakab Péter és Molnár Enikő azonban nem voltak hajlandók még a kért etikai vizsgálat megindítására sem. A sértett mindezek után a bűnüldöző hatóságokhoz fordult." "Kocsord csúfosan megbukott egykori polgármesterének, Földi Istvánnak mi köze van a történtekhez?” a Jobbik egyik vezető politikusa, aki korábban polgármester is volt, felcsalta az áldozatot egy szobába, míg egy másik jobbikos politikus kívülről rájuk zárta az ajtót. A tettes ezután berántotta a tiltakozó hölgyet a fürdőszobába, hozzászorította a falhoz, levetkőzött, majd megpróbálta megerőszakolni. Szerencsére egy másik jobbikos politikus, meghallva a segélykiáltásokat, az áldozat segítségére sietett. Behatolt a szobába és addig dörömbölt a fürdőszoba ajtaján, amíg a tettes kénytelen volt kinyitni az ajtót, így a hölgy ki tudott menekülni – számol be az eseményekről a Bors." "már korábban állt a bál Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5. számú egyéni választókerületében a Jobbik jelöltje, Földi István miatt. Sajtóhírek szerint ugyanis a politikus jelentkezésekor megtévesztette az Országos Előválasztási Bizottságot azzal, hogy elhallgatta, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult eljárás ellene." https://magyarnemzet.hu/belfold/2022/05/neveket-emleget-apati-a-jobbik-szexbotranya-kapcsan
Vasgyari Tibi
2022. május 06. 12:30
Sötétség, aljasság, primitivseg, Jakab.
zrx8
2022. május 06. 12:19
Ha Földit lesittelik, akkor Jakabot is le kell, bűnpártolásért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!