Sorvadoznak Gyurcsányék cégei, de nem kell félteni a politikus házaspárt

2022. június 01. 14:19

A DK elnöke az AdatRadar szerint több mint 900 millió forint megtakarítással rendelkezik.

2022. június 01. 14:19
null

Mintha egy lapra, a választási győzelemre, tett volna fel mindent, Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára” – fogalmaz keddi cikkében az AdatRadar. Mint a portál fogalmaz, úgy tűnik, Gyurcsányék „durván elhanyagolták az érdekeltségükbe tartozó, 2019 óta közös gyermekük, Gyurcsány Tamás vezetése alatt álló cégeiket”.

Lejtmenetben az Altus, de Gyurcsány Ferenc pénzt vont ki a cégből

Az Altus Portfólió Kft. és az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. beszámolói szerint tavaly mindkét társaság folytatta a lejtmenetet, amihez az is hozzájárulhatott, hogy

vagyonnyilatkozata szerint a bukott miniszterelnök több mint 6 millió forintot vett ki a vállalkozásából.

Mint az AdatRadar fogalmaz, a Portfólió 18 millió 135 ezer forintos veszteséggel zárta az évet (ez több mint 30 millió forinttal kevesebb a 2020-as eredményénél), és tovább ront a helyzetén, hogy a 2020-ban 35 millió forinttal tartozott a DK elnökének és most is adósa 14 millióval.

Az AdatRadar szerint „Gyurcsány Ferenc tehát fokozatosan pénzt vont ki a cégéből, miközben az képtelen a saját lábán megállni”. A portál azt írja, saját tőkéje egy év alatt 73-ról 55 millióra, forrásai 109-ről 70 millió forintra csökkentek, ami azt jelenti, hogy ha nem történik jelentős változás, bő 3 éven belül, vagyis nagyjából a következő országgyűlési választásokra fizetésképtelenné válhat.

Nem kell félteni a házaspárt

Az AdatRadar szerint ugyanakkor annak ellenére, hogy a Dobrev Klárához kötődő, de szintén Gyurcsány Tamás vezetése alatt álló Befektetési Zrt. -4,7 millió forintos adózott eredménnyel zárta az üzleti évet, attól „nem kell tartani, hogy Gyurcsány Ferencnek vagy a nejének felkopik az álla.” Mint felidézik,

Dobrevnek az előválasztási vagyonnyilatkozata szerint 199 millió 882 ezer forintja van az értékpapírszámláján,

EP-képviselőként pedig (költségtérítéssel együtt) közel 5 millió forint illeti meg havonta.

Gyurcsány Ferenc pedig országgyűlési-képviselői fizetésén felül 928 millió forint megtakarítással rendelkezik.”

***

Kapcsolódó cikkünk

Gyurcsány megtakarítása 928 millióról 587 millió forintra csökkent

Értékpapír-megtakarításai ugyan csökkentek, de banki hiteléből sikerült faragnia a DK-elnöknek. Bővebben...

Értékpapír-megtakarításai ugyan csökkentek, de banki hiteléből sikerült faragnia a DK-elnöknek.

 

Nyitókép: Mátrai Dávid

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dezsőke
2022. június 01. 21:52
békét
Lajoss
2022. június 01. 18:23
A neres cégekről néhány adat?!
NTLLK
2022. június 01. 18:01
900milliom, meg még itt-ott egy falatka.
makám
2022. június 01. 16:20
"A DK elnöke az AdatRadar szerint több mint 900 millió forint megtakarítással rendelkezik." vehet belőle egy közepes házat miamiban az oldtownban, nem túl jó helyen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!