Rosszul járt pénzügyileg a főváros a BKV-hajók leállításával

2022. július 10. 14:09

A főváros spórolásra hivatkozva 2022-ben sem indította el a kishajós közlekedést a Dunán. Egy friss jelentés szerint ezzel rosszul jártak pénzügyileg.

2022. július 10. 14:09
null

Miközben tavaly már egyáltalán nem működtek menetrend szerinti BKV-hajójáratok a Dunán, a hajózási tevékenység indokolt költsége mégis 435 millió forint volt 2021-ben – írja a Világgazdaság, amely hozzáteszi, hogy 2018-ban – amikor abszolút csúcson volt a dunai vonaljáratok kihasználtsága – összesen csak 497 millió forintot emésztett fel az üzemeltetés. 

Vagyis azzal, hogy a városvezetés spórolási okokból lelőtte a szolgáltatást, mindössze 62 millió forintot spórolt meg az előző évben.

A portál felhívja a figyelmet arra is, hogy a BKK adatszolgáltatása szerint 2018-ban a hajóvonaljegyből származó bevétel elérte a mintegy nettó 68 millió forintot.  

A Világgazdaság hozzáteszi, hogy mivel a BKV nem maga, hanem alvállalkozókon keresztül végeztette az üzemeltetést, a nekik fizetett üzemeltetési díjaktól megszabadulva 227 millió forintot megfogott a főváros 2021-ben 2018-hoz képest. 

Csakhogy ezzel párhuzamosan a kiadási oldalon megemelkedtek a közvetlen költségek, a személyi jellegű ráfordítások és az amortizáció is.

Mindez szintén nem valamiféle váratlan folyamat eredménye, hanem könnyen belátható okai vannak. Így például:

  • az üzemeltetési szerződések felmondásával a korábban az alvállalkozókkal végeztetett feladatokat a BKV látja el,
  • az üzemeltetői feladatok visszavétele az érintett szervezet létszámának emelését tette szükségessé (biztosítani kell a hajók mozgatására és fenntartására alkalmas személyzetet),
  • mivel papíron a hajózási tevékenység szüneteltetése ideiglenes, a hatályos közszolgáltatási szerződés értelmében a BKV feladata a hajók és a kikötők üzemképes állapotban tartása,
  • ráadásul a 2020-as évben részben, 2021-ben pedig végig a BKV felelt (külső szolgáltató bevonásával) a hajók őrzéséért.

Lennének utasok

A portál hangsúlyozza azt is, hogy a budapesti forgalmi számok alapján a menetrend szerinti hajózásra igenis lenne igény. 

A már említett 2018-as rekordévben összességében, a D14-es kompot is idevéve, 425 ezren vették igénybe a szolgáltatást. Ez 2019-re 305 ezer főre esett vissza, de az abban az évben, május végén bekövetkezett döbbenetes tragédia, a Hableány rendezvényhajó katasztrófája markánsan szerepet játszott ebben.

Kapcsolódó

A BKV 2022-ben sem tervezi visszaállítani az „ideiglenesen” leállított dunai hajóközlekedést

Idén pénzhiányra hivatkozva függesztették fel, jövőre viszont már nem is akarják újraindítani. Bővebben...

Nyitókép: MTI / Máthé Zoltán

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ólat a trolloknak
2022. július 10. 20:09
Tolvajok, használtcipő-kereskedők, vízgereblyézők.
Hangillat
2022. július 10. 19:33
Budapest teljes hosszában hidat kell építeni a Duna fölött, a szigeteket kihagyva. A széleken kerekes napelemes hajók járnának télen- nyáron. Megspórolnák külön Duna hidak építését. Mozgó hidrogén meghajtású úttestek szállítanák az autókat, 0 emisszióval. Parkolás is megoldott lenne. Hőtermelő fák kifejlesztése is kívánatos, hozzáillő faunával. A Hidak Hídja óvná a Dunát az esővíztől. A jelenlegi hidakat 90 fokkal elforgatva, újra pillérezve beépíteni az óriási hídba. A Lánchíd, Erzsébet híd föld alatti alagútban megmaradhatna kuriózumként mint keresztező híd. A főpolgármester örökre beírná a nevét a városfejlesztők nagykönyvébe.
nempolitizálok
2022. július 10. 17:38
Szerintem a kormány vegye ki a hajózást Karácsonyék kezéből. Az utak karbantartását is.
nempolitizálok
2022. július 10. 17:35
Már Demszky is leállította, hiszen minek a hajó, ha van metró. A libsi a komcsival nagyon igénytelen, ha a közről van szó. Takarékos. De nézd meg a birtokát, közpénzből ott már nagyvonalú. Valaki ennyire ostoba, hogy ne járassa a bkv hajókat egy turistákkal is teli 2 milliós városban az csak ballibsi lehet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!