Baranyi majd eldönti

2022. november 10. 17:06

Nem tudom, miféle lila köd zavarhatta meg a ferencvárosiak elméjét 2019 októberében, mindenesetre megválasztották maguknak ezt a bizonyos Baranyi Krisztinát polgármesternek.

2022. november 10. 17:06
null
Pilhál Tamás

„A propagandistázás persze nem új keletű. Régi trükk. S mint a legtöbb kirekesztő elmebajt, ezt is honi balliberálisaink találták ki. Mondván, csak a balliberális újságírás az igazi, nagybetűs »Szakma«, ők a »független, objektív sajtó«, a fölkentek – a nemzeti oldal firkászai pedig a »pártsajtó«. Mondták ezt azok, akiket csöppet sem zavart, hogy kedvenc napilapjuk résztulajdonosa volt évtizedekig az MSZP pártalapítványa. A dühöngő propagandistázás úgy 2015 táján erősödött föl, amikor a fonnyadó balliberálisok nem bírták tovább életben tartani kedvenc Népszabadságukat. (Természetesen erről sem ők, hanem a gonosz jobboldal tehet, amiért nem óhajtotta saját pénzéből lélegeztetőgépen tartani a súlyosan veszteséges pártlapot. E »bűn« azóta is visszaköszön valamennyi brüsszeli dörgedelemből.) Eközben a jobboldali sajtó megerősödött, a korábbi balos túlsúly helyett kiegyenlítettebb lett a média. Na, ez az, amit azóta sem tud lábon kihordani Baranyi Krisztina és vidéke, ezért hörögnek, propagandistáznak. Megszokták a 2010 előtti egykapuzást, és kérnék vissza. Csak hát az a hajó elment, pajtások, nyugodjatok bele!

A helyzet az, hogy nem tudnak belenyugodni. S miközben sorra jönnek a kétharmados zakók, a balliberálisok egyre szélsőségesebbek lettek. Már nyílt színen árulják a hazát, hidakat zárnak le, randalíroznak a Parlamentben, anarchista ribilliókat szerveznek, a Magyarországnak járó uniós pénzek elvételén ügyködnek, s közben zsidóznak, cigányoznak, lámpavasat és akasztást követelnek, O1G-znek, trágárkodnak. »Ünnepi« beszédeik stílusát jobb kocsmákban sem tűrnék meg.”

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LancelotDuLac
2022. november 11. 12:47
Ennyit a mocskos fideszmédiáról - ganéládák! Videóval: Beégett a fideszes TV2, hosszan kellett sorolniuk mennyi mindent hazudtak Jakab Péterről.... Majdnem egy év után olvasta be a kötelező helyreigazítást a Tényekben Gönczi Gábor egy olyan hírrel kapcsolatban, amiből gyakorlatilag semmi nem volt igaz. „Műsorunkban valótlaul állítottuk, hogy Jakab Péter több lakást vásárolt Kelenföldön, de azokat a családtagjai nevére íratta. Valótlanul állítottuk, hogy a Fehérvári, a Bocskai és az Etele úton is lakása van, valótlanul állítottuk, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom tagjai a pártelnök ingatlanvásárlását igazoló iratokat küldtek a Bors szerkesztőségének, és valótlanul állítottuk azt is, hogy Jakab Péter az Országgyűlés hivatala által számára bérelt lakást egy ismerősének kiadta” A helyreigazítás a Tények alábbi videójában a 32. perctől látható: https://media1.hu/2022/11/11/a-tv2-helyreigazitasban-ismerte-el-hogy-egy-hiren-belul-negyszer-hazudott-jakab-peterrol/
LancelotDuLac
2022. november 11. 12:01
Baranyi majd eldönti - még szép hogy ő dönti el, elvégre őt dehonesztálták, nem téged Pilhál - bazd meg az anyádat!
küllő
2022. november 11. 09:44
Mi a gond pihálka ? Megbántották a bértalpnyaló - fajtatársaidat ?
küllő
2022. november 11. 09:43
Mi a gond pihálka ? Megbántották a bértalpnyaló - fajtatársaidat ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!