Newsweek: Orbán Putyin-párti, de mégsem Putyin-párti

2023. március 13. 08:32

Zavar támadt a rendszerben.

2023. március 13. 08:32
null

Úgy tűnik, hogy Törökország és Magyarország egyaránt kezd hátat fordítani Oroszországnak – állítja a Newsweek szerzője. A török kormány nemrég hirtelen leállította a szankcionált áruk tranzitját Oroszország felé, írják. Orbán Viktor magyar miniszterelnök pedig bejelentette, hogy újra kell értékelni a magyar-orosz kapcsolatokat, teszik hozzá.

Szerintük

hiszen vonakodva ítélték el Oroszország ukrajnai invázióját, és többször is ellenezték a Moszkva elleni uniós szankciókat, valamint a Kijevnek nyújtott pénzügyi támogatást. Orbán folyamatosan az Oroszországgal szembeni szankciókat okolta az inflációért, és felszólította az EU-t, hogy vessen véget az intézkedéseknek”.

A lap úgy véli, Recep Tayyip Erdogan és Orbán látszólagos irányváltása azt mutatja,

A magyar kormányfő szerintük eddig igyekezett elkerülni az Ukrajna elleni megnyilvánulásokat, hogy „továbbra is élvezhesse EU- és NATO-tagság előnyeit”, de nem volt hajlandó megszakítani a Moszkvával kialakított kapcsolatait. Orbán azonban múlt csütörtökön Budapesten a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évadnyitó fórumán arról beszélt, írják, hogy újra kell értékelni Magyarország viszonyát Oroszországgal, bár nem javasolta a Moszkvával való kapcsolat teljes megszakítását – utalt a miniszterelnök beszédére a Newsweek.

Nyitókép: Facebook

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2023. március 13. 16:15
"Orbán azonban múlt csütörtökön Budapesten a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évadnyitó fórumán arról beszélt, írják, hogy újra kell értékelni Magyarország viszonyát Oroszországgal, bár nem javasolta a Moszkvával való kapcsolat teljes megszakítását" Milyen viccesen újracsomagolták a gondolatát, ami arról szólt hogy újrarendeződik Európa hatalmi rendszere, miután leválasztották Oroszországról, folyamatban van a Kínáról és Ukrajna bevétele az euba és nem fogják nekünk engedni, hogy az oroszokkal barik maradjunk.
Reszelő Aladár
2023. március 13. 14:45
113 hónapoja még nem volt kötelező gyűlőlni Oroszországot és nem kellett minden gazdasági kapcsolatot azonnal megszakítani. Ha az USA-val is ezt kellene tenni, amikor éppen megtámad valakit valamilyen ködös indokkal, akkor azonnal töröljem a Windowst és törjem össze az iphonom?
elfújta az ellenszél
2023. március 13. 13:59
Egy pillanatra sem bírnak kibújni a szerepükből, ami nem más, mint az aktuális birodalmi politika kiszolgálása. Sokba kerül ez nekünk, jutalomként és büntetésként egyaránt jön a blabla
Gyugyesz
2023. március 13. 11:17
Nem hiszem, hogy az amerikai háborús agresszor vezetés 24-ben labdába rúghat. Addig el kell kerülni a háború kiszélesedését. Kis lépésekkel, folyamatos munkával ellenállni a nyugati (és keleti) propagandának! Erős, káros ideológiáktól mentes Magyarországot! Tartani az irányt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!