A Twitter betiltása miatt bírálta Törökországot az EU

2014. március 21. 13:58

Stefan Füle, Martin Schultz és Neelie Kroes is élesen bírálta, hogy a török hatóságok csütörtök éjjel blokkolták a Twitter elérését az országban. Kroes szerint alaptalan, értelmetlen és gyáva lépés volt Ankarától, hogy blokkolta a közösségi oldalt.

2014. március 21. 13:58

Több európai biztos és az Európai Parlament elnöke is élesen bírálta pénteken a török kormányt a Twitter közösségi portál betiltása miatt. Stefan Füle bővítési és szomszédságpolitikai biztos szerint a lépés komoly kételyeket vet fel azzal kapcsolatban, hogy Törökország kinyilvánította elkötelezettségét az európai értékek mellett.

A szólás szabadsága, amely alapjog minden demokratikus társadalomban, azt is magába foglalja, hogy az emberek az államhatalom beavatkozásától mentesen oszthassák meg egymással gondolataikat és véleményüket. Az emberek számára biztosítani kell a kommunikáció szabadságát és a kommunikáció módjának megválasztására vonatkozó szabadságot is” – húzta alá Füle.

Neelie Kroes digitális területért felelős biztos Twitter-üzenetében alaptalan, értelmetlen és gyáva lépésnek nevezte, hogy Ankara blokkolta a Twitterhez való hozzáférést. „Ezt a nemzetközi közösség és a török közvélemény is cenzúrának fogja tekinteni. Mert az is” – húzta alá a holland jobboldali liberális politikus. Kroes szóvivője, Ryan Heath nem sokkal később a biztosnak egy további üzenetét is eljuttatta a sajtóhoz. Ebben ő biztosítja a török twitterezőket, hogy a bizottság az ő oldalukon áll.

Szomorú nap a mai. Ez ellentétes a demokráciával, az európai értékekkel. Elfogadhatatlan, (Recep Tayyip) Erdoğan rossz irányba tart. Ez pont az ellentéte annak, amit Törökország ígért” – szögezte le Kroes.

A német Martin Schulz, az Európai Parlament szociáldemokrata elnöke szintén kiemelte: a szólás szabadsága az egyik legalapvetőbb jog Európában. Ő is elítélte a történteket. „Úgy tűnik, Erdogan hadjáratot folytat minden médium és sajtótermék ellen, amelyet nem tud közvetlenül irányítani. Ez az autoriter mentalitás nyílt támadás a szólás szabadsága ellen” – nyomatékosította az EP elnöke. Schulz szerint Ankarának nem a nemzetközi közösség követelése miatt kell biztosítania a szólás és a sajtó szabadságát, hanem azért, mert ez minden fejlett demokrácia vívmánya, és Törökország polgárait is megilleti.

Az internet, a közösségi média és a szabad sajtó elhallgattatása, a bírák politikai befolyás alá helyezése nem jó recept ahhoz, hogy Törökország felkészüljön a XXI. század kihívásaira, és főleg nem ahhoz, hogy közelebb kerülhessen az Európai Unióhoz” – áll Martin Schulz közleményében.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wagner Hopkins
2014. március 21. 17:50
Jó, hogy az EU nem akarja kötelezővé tenni Törökországban az análdildó használatát. Mi a faszt szólnak bele a piac folyásába?
gross
2014. március 21. 15:37
Törökország teljesen alkalmatlan az EU-tagságra, remélem, ez most már világos. Abba kellen hagyni, ami nem megy.
egysegelem
2014. március 21. 15:21
Torokorszag hatalmas csalodas az utobbi idoben, teljesen letertek a helyes utrol, Erdogan hibat hibara halmoz.
Serio
2014. március 21. 15:04
Gondoljatok amit akartok az eurokrata retorikáról, de aki mínusszal szavazott, az gondoljon már bele, szeretnétek Nagy Magyar Tűzfalat? Ha azt mondod hogy igen, akkor képzeld azt, hogy áprilisban nyer a Gyurcsány, és ő vezeti be. Úgy is szeretnéd?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!