A Bundestag elnöke szerint Németország büszke lehet magára

2015. szeptember 08. 11:39

Norbert Lammert a Bundestag őszi ülésszakát megnyitó beszédében bámulatosnak nevezte, hogy a német történelem fényében a bajban lévő emberek Németországot olyan helynek tartják, ahol védelmet és segítséget kapnak; a németországi emberek segítéségére pedig joggal lehetnek büszkék. Egyben köszönetet mondott a menekülteket segítő embereknek.

2015. szeptember 08. 11:39

Tekintettel a német történelemre, bámulatos és bátorító, hogy bajban lévő emberek Németországot szabad és biztonságos helyként tartják számon, ahol védelmet és segítséget kapnak, a Németországban élő emberek segítőkészsége pedig büszkeségre ad okot – mondta a német törvényhozás alsóházának (Bundestag) elnöke kedden Berlinben.

Norbert Lammert a Bundestag őszi ülésszakát megnyitó beszédében valamennyi képviselő nevében köszönetét és tiszteletét fejezte ki a menekülteket munkával és pénzzel segítő polgárok iránt. Az önkéntesek elkötelezettsége „a legmeggyőzőbb válasz a dohos előítéletekre és a nyílt idegengyűlöletre, amely sajnos ugyancsak hozzátartozik országunk valóságához” – tette hozzá a konzervatív CDU tekintélyes politikusa. A „szégyenletes” támadásokat a menekültek szállásai és rendőrök ellen „egy apró, de nagyon hangos kisebbség” követi el, amely „a félelem és a megfélemlítés légkörét akarja kialakítani” – mondta Norbert Lammert.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alex.leopardi
2015. szeptember 08. 12:52
kiragadott szarság,minden nap ég valami befogadóállomás,arról miért nincs vezércikk,elvégre a németek a nácik...vicc volt..előbb v. utóbb beindul a német önvédelem..
Berecskereki
2015. szeptember 08. 12:48
Na ja! A 2016 évi Bundestag őszi ülésszakát pedig majd a berlini mecsetben fogják tartani. Az imám Martin Schulc és Merkel lesz.
Antigoné
2015. szeptember 08. 12:44
A német újságok cikkeihez írott olvasói kommentek alapján nem mindenki osztja ezt a büszke örömöt Németországban sem.
pollip
2015. szeptember 08. 12:15
Úgy tűnik, nem büszkék, mert ha azok lennének, látszana, hogy Merkel támogatottsága nő. Csakhogy nem nő, hanem csökken.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!