The Washington Post: Szíriában a kurdok elengedik az elfogott dzsihadistákat

2019. augusztus 16. 08:38

A lap szerint a kurdok a megbékélést és a szélsőségességek ördögi körforgásának megszakítását szeretnék elérni.

2019. augusztus 16. 08:38

A lap újságírónője a Szíria északkeleti részén fekvő, kurdok uralta Kamisli városából keltezte riportját. Ellátogatott a városnak abba a szigorúan őrzött börtönébe is, ahol az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egykori harcosait tartják fogva. 

Tapasztalatairól beszámolva leírta: a börtönben a volt dzsihadistákat arra tanítják, hogy papírból békegalambokat és virágformákat hajtogassanak büntetésük letöltése idején. Az Iszlám Állam egykori harcosaira általában általában két-három évnyi börtönbüntetést szabtak ki. Ám míg Irakban a börtönökben – az újságírónő szerint – nyomorúságos körülmények közt tartják fogva és nem egyszer megkínozzák őket, majd nagyon hosszan tartó börtönt, vagy halálbüntetést szabnak ki rájuk, addig a szíriai kurdok – akik az Egyesült Államok szövetségesei – más megközelítéssel próbálkoznak. 

A riporter meg nem nevezett tisztségviselőket idézve hangsúlyozza, hogy a kurdok rehabilitálni és integrálni szeretnék a dzsihadistákat. Meglátása szerint a kurdok megbocsátó magatartása részben azzal magyarázható, hogy elutasítják a halálbüntetést, részben pedig azzal, hogy megbékélést és a szélsőségességek ördögi körforgásának megszakítását szeretnék elérni.

Több száz harcost egyszerűen szabadon bocsátottak a helyi arab törzsekkel kötött alkuk alapján” – írta a Post munkatársa, s ezt lépést a megbékélés gesztusaként értelmezte.

Ha én egy férfit halálra ítélek, akkor ezzel gyűlöletet gerjesztek. De mi azt akarjuk, hogy ezek az emberek bízzanak bennünk. Ha bosszút állunk, ezzel radikalizáljuk az embereket, de a megbékéléssel szerintem véget vethetünk ennek a problémának” – nyilatkozta a lapnak Káled Barjas Ali, a terroristákkal foglalkozó bíróságok egyik bírája. 

A lap megszólaltatta Colin Clarke terrorelhárítási szakértőt, a New York-i székhelyű Soufan Központ munkatársát is. Clarke szerint a szakemberek még mindig nem igazán vannak tisztában azzal, hogy a terroristák felfogásának megváltoztatása érdekében „mi az ami működik és mi az ami nem jó”. 

Az újságíró megjegyezte: miután az Egyesült Államok és szövetségesei katonailag legyőzték az Iszlám Államot, arra még nem sikerült tervet kidolgozniuk, hogy mi legyen a csaknem 90 ezer letartóztatott dzsihadistával és családtagjaikkal.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mia szösz
2019. augusztus 16. 14:50
Valahogy nyugodtabb lennék, ha a kurdok fogva tartanák az összes dzsihadistát. Mégis, mit fognak csinálni a nagy szabadsággal?
Báthory Ödönke
2019. augusztus 16. 12:28
Végeztem itthon egy kísérletet. A macskám erősen érdeklődött a madarak iránt, szerette is őket... Rendszeresen a madáretető alatt ülve elemezte a viselkedésüket. De sajnos, ha közel került valamelyikhez, megette. Először olvasva a liberális sajtó receptjeit ilyen helyzetekre, piktogramokat helyeztem el, tudva, a macska igen okos állat. Nem segített, ez a példány nem eléggé liberális gondolkodású. Ezért erősebb megoldást választottam, némi szabadság elvonás útján, megpróbáltam rászoktatni a sárgarépa ropogtatására. Pár nap múlva, a helyes viselkedést véltem felfedezni abban, hogy meg volt rágva az egyik répa. Azonnal kiengedtem, bízva a meggyőzés erejében. Pár napig nem jelentkezett, gondoltam a többi macska kiképzését kezdte meg. Aztán a minap távolabbról, ugyan, de megint a madáretetőt lesi... Keresem a sajtóban a meggyőzőbb megoldásokat...
békalepcse
2019. augusztus 16. 11:28
Kedves Kurdok! Nagyon rossz stratégia! Nem a bűnösöknek kell a megbocsájtás, hanem a nem vétkezőknek a dícséret! A bűnös előbb bánja meg büneit, vezekeljen, kérjen bocsánatot, azután jöhet a megbocsájtás! A bűnösöket méltó el ánásban kell részesíteni, a családját ha elismeri szerette bűnösségét, segíteni kell. Ez lenne a megbékélés alapja! Minden más, újabb vérengzésnek lesz a kezdete. A tanács ingyé' vót....
Kandeláber
2019. augusztus 16. 09:07
Olyan módon kéne elengedni őket, hogy adnak nekik mondjuk harminc méter előnyt, aztán hátulról beléjük eresztenek egy sorozatot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!