Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Fejenként 5000 euró.
A történet két emberről szól – egyikük román, másikuk moldovai állampolgár. Mindketten elkövettek bizonyos bűncselekményeket Románia területén, amelyekért börtönbüntetést kaptak. Amikor bevonultak letölteni büntetésüket az intézetbe, még ortodox keresztényekként határozták meg magukat, ám közben áttértek a muszlim hitre.
Ettől a pillanattól kezdve pedig csak disznóhúsmentes ételt voltak hajlandóak fogyasztani, de mivel nem tudták papírral igazolni vallásukat, a román hatóságok kérésüket nem vették figyelembe – disznóhúsos ételeket is kaptak.
Innentől átadjuk a szót az esetről szintén beszámoló Főtérnek. „Az elítélt polgárok a törvény elé vitték a dolgot, ám a hazai bíróságok csak ingatták a fejüket, hogy fiúk, ez így nem fog menni. Erre a felperesek elküldték ügyüket az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elé. Ahol a taláros fők alaposan megvizsgálták a dolgot és azt mondták, a felpereseknek (vagyis a muszlimmá vált ortodox keresztény elítélteknek) igazságuk van” – írja az erdélyi magyar portál.
A bíróság ítélete szerint a román hatóságok megszegték az Emberi Jogok Európai Egyezményének 9. szakaszát (amely a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára vonatkozik), tehát kártérítést kell fizetnie a két elítéltnek: fejenként 5000 eurót, illetve az egyik esetben további 215 eurót, különféle költségek címszó alatt.
Nyitókép: MTI/EPA/AP pool/Jean-Francois Badias