Túl sok a Soros-kötődésű bíró az Emberi Jogok Európai Bíróságában, követelik a lemondásukat

2022. október 21. 13:36

A követelők legnagyobb baja, hogy a Soros-féle bírák eljárnak a saját ügyeikben is.

2022. október 21. 13:36
null

Túl sok a Soros György által befolyásolt bíró az Emberi Jogok Európai Bizottságában, írta meg a francia Valeurs Actuelles az European Centre for Law and Justice jelentése alapján. A jelentés feltárta, hogy tíz év alatt az EJEB 100 bírájából 22 volt tagja vagy vezetője a Nyílt Társadalom Alapítványnak, vagy az az által finanszírozott szervezeteknek.

Ami még rosszabb, hogy tíz év alatt több mint 88 alkalommal 18 érintett bíró döntött a Nyílt Társadalom alapítványhoz köthető szervezetekkel kapcsolatos ügyekben.

Az ECLJ leszögezte, hogy ezek az összeférhetetlenség egyértelmű esetei, amelyek egy rendes igazságszolgáltatási rendszerben megkövetelik a szóban forgó ítéletek megsemmisítését valamint a bírók lemondását.

Megtorlásul – írta a lap – az ECLJ-től az Európa Tanács főtitkára megtagadta az akkreditált civil szervezet státuszát, azzal az indoklással, hogy az ECLJ nem tartja tiszteletben „az Európa Tanács értékeit és elveit”.

Nyitókép: Mandiner Archív

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Onlye
2022. október 22. 08:39
Túl sok az agyhalott Magyarországon. Oktatást kérek
Namond
2022. október 21. 19:25
Szégyen, hogy ez Orbánt nem zavarja és 13 éve nem tett semmit.
Bendzsó Boy
2022. október 21. 17:49
Ezek dumálnak a lengyeleknek és nekünk a bíróságok függetlenségéről? Húzzanak a halál f@szára mocskos kettősmércéjű tetvek!
flesh ripper
2022. október 21. 17:27
A pók hálója, mindent besző.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!