„Nem Oroszország felelős a háborúért!” – Putyin bejelentette, 2023-ban is folytatják a háborút

2022. december 21. 18:00

Az orosz elnök szerint a Nyugat „agymosást végzett” a posztszovjet köztársaságokon, kezdve Ukrajnával.

2022. december 21. 18:00
null

Vlagyimir Putyin beszédet tartott magas rangú katonai tisztviselőkkel együtt egy orosz televízióban. A beszéde során több kemény kijelentést is tett, amelyekről a BBC számolt be. A beszámoló szerint Putyin leszögezte, hogy nem Oroszország hibás az ukrajnai háborúért, s hozzátette

mindkét ország osztozik a tragédiában.

Mint mondta, Ukrajna továbbra is testvéri nemzet, a konfliktus pedig harmadik országok politikájának eredménye, és nem az orosz politika következménye.

A Nyugat agymosást végzett, Putyin szerint

Az orosz elnök arról is beszélt, hogy szerinte a Nyugat „agymosást végzett” a posztszovjet köztársaságokon, kezdve Ukrajnával. Mint mondta, „évekig próbáltunk jószomszédi kapcsolatokat kiépíteni Ukrajnával, kölcsönöket és olcsó energiát kínálva, de ez nem működött. [...] Nincs mivel vádolni minket. Mindig is testvéri népnek tekintettük az ukránokat, és most is így gondolom. [...] Ami most történik, az tragédia, de nem a mi hibánk.”

A közvetítés során katonai tisztviselők megesküdtek, hogy a „különleges katonai műveletet” 2023-ban is folytatják.

Nyitókép: MTI/AP/Kreml/Pool/Szergej Bobilev

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Frutti
2022. december 22. 09:08
Az ukránokak " kisoroszokat", belelökték a háborúba. Proxy háború. A cári birodalom hivatalos ideológiája az orosz nép három ágának – nagyoroszok (manapság egyszerűen oroszok), kisoroszok (ukránok) és fehéroroszok (beloruszok) – örök testvériségére alapult, s ez a szovjet időkben sem változott, mély gyökereket eresztve a kisorosz-ukránok körében Talán majd feleszmélnek (még időben). Az ukránok bizonyára tudják, soha nem "tartozhatnak " Amerikához, sokkal inkább az oroszokhoz. Ezt nem érdemes elfelejteni. (földrajzi, geopolitikai, és történelmi szükségszerűség)
zolizolizoltan
2022. december 22. 07:25
Meghallgattam Putyin beszédét. Undort keltett bennem. Meglehetősen tárgyilagosan kifejtette, hogy szüksége van több százezer ember legyilkoltatására, mert "eredeti célkitűzését" nem adja fel. Ez az ember pszichopata.
jánosbácsi
2022. december 21. 22:39
Aszongya a Putyin,hogy ők nem is lőnek . :D
Benedek Zsolt
2022. december 21. 22:06
https://www.youtube.com/watch?v=ZMnK8DNmfLE
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!