Petíciót indított a Ryanair, Ursula Von der Leyenhez fordul a cég

2023. március 20. 14:34

Egymillió aláírás összegyűjtését tűzték ki célul.

2023. március 20. 14:34
null

Az Airportal számolt be arról, hogy a Ryanair petíciót indított azzal a céllal, hogy Ursula von der Leyen védje meg az uniós polgárok utazáshoz való jogát, és tartsa nyitva az EU légterét a francia légi forgalmi irányítók sztrájkja alatt is.

Az ír fapados társaság egymillió aláírás összegyűjését tűzte ki célul. A Ryanair sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a statisztikák szerint 

2023-ban eddig egymillió utasuk volt érintett a francia légiforgalmi irányítók sztrájkjainak következtében,

ennek 80 százaléka az országon csak átrepülő utas volt.

A sztrájkok miatt már 300 járatot töröltek

Eddie Wilson, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón elmondta: az elmúlt nyolc hétben többeket érintettek a sztrájkok, mint tavaly egész évben, emiatt 300 járatot töröltek, 6000 pedig késett.

Wilson kitért arra is, hogy adataik szerint mindez több mint egymillió kilogramm többlet üzemanyag elégetését okozta, így négyezer tonnával több szén-dioxid került a légkörbe – idézte a lap.

A Ryanair vezetősége úgy véli,

az Európai Uniónak nem lenne szabad engednie, hogy az ország légterén átrepülő járatokon utazók szenvedjék el a sztrájkok miatti késések és járattörlések hatásait.

Szerintük ezzel sérül az uniós polgárok utazáshoz fűződő joga, és az Eurocontrolnak kellene közbe lépnie.

Üzentek az EB elnökének

Ezért a „Ryanair utasai felszólítják Ursula von der Leyent, hogy védje meg az utasok járatait és tartsa nyitva az EU légterét a légi forgalmi irányítók sztrájkja alatt is”  – olvasható a cég a közleményében.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, nemrég Majka is kifakadt a légitársaságra, mivel meghiúsult egy barcelonai utazása.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Artur Widak / NurPhoto / NurPhoto via AFP

***

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rasdi
2023. március 21. 17:06
Az az érzésem, hogy "nyitott kapukat" fognak döngetni. Ha a sztrájkok törvényes lehetőségeit úgy korlátoznák, hogy ezek a következmények ne következhessenek be, akkor a sztrájkok kényszerítő erejét szüntetnék meg, és az eleve értelmetlenné tenné azokat.
misi53
2023. március 21. 05:04
"Még Majka is ! "
olajfa1
2023. március 20. 19:07
De hát a "sztrájk jog" az "alap emberi jog!" Mi a bonyolult ebben a RYENAIR-nek? HOL VAGYTOK ILYENKOR LIBBANTAK?
Brandon the great Negro
2023. március 20. 19:03
Az adósságot kifizetni. Nem kéne már?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!