Letartóztatná Netanjahut és a Hamasz vezérét a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze
Háborús bűncselekményeket követtek el az ügyész szerint.
Arra hivatkoztak, hogy Izrael mellett Ukrajnának is szeretnének pénzt küldeni.
Az amerikai Kongreszus felsőháza nem fogadta el azt az alsóház által megszavazott törvényjavaslatot, amelynek értelmében az USA 14,3 milliárd dollárnyi segéllyel támogatta volna Izraelt. A demokrata többségű felsőház arra hivatkozott, hogy nem fogadhatnak el olyan törvényt, amelyben az Izraelnek adott pénzösszeg mellett nem szerepel az Ukrajnának nyújtandó további segítség is.
Mindeközben kedden tüntetést tartottak Washingtonban Izrael mellett. A „Menet Izraelért” nevű felvonulást kezdeményező zsidó szervezetek szerint 100 ezer ember gyűlt össze a Capitolium előtt a nemzeti emlékhely, National Mall füves területének egy részén.
Az eseményen beszédet mondott Mike Johnson republikánus képviselőházi elnök, valamint Hakeem Jeffries, az alsóházban kisebbségben lévő demokraták vezetője.
A háború kirobbanása óta ez volt az első jelentősebb Izrael-párti tüntetés, miután az elmúlt hetekben rengeteg palesztinbarát tüntetést tartotta.
(MTI)
Nyitókép: Allison Bailey / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Jelen állás szerint Izrael képtelen legyőzni a Hamászt, miközben fokozatosan nő a nemzetközi nyomás a zsidó államon – véli Kaiser Ferenc.
Biden a fegyverszállítások késleltetésével, és bizonyos szállítmányok teljes leállításával való fenyegetőzésével nyilvánvalóvá tette: azt akarja, hogy Izrael fejezze be a háborút Gázában.
Vajon mit lép erre az amerikai elnök?