A Fehér Ház is üzent a meglőtt Robert Ficónak
Örülünk annak, hogy a miniszterelnök túlélte ezt a támadást és már javulófélben van – mondta John Kirby nemzetbiztonsági szóvivő.
Britney Spears-t és Beyoncét is megemlítette az amerikai elnök beszédében. Nem kellett volna.
Joe Biden a több évtizedes hagyománynak megfelelően elnöki kegyelemben részesítette a Fehér Háznak Hálaadásra küldött két pulykát hétfőn, ezzel az ünnepi időszak nem hivatalosan kezdetét vette.
Az amerikai elnök a Fehér Ház kertjében tartott ceremónián hirdette ki a kegyelmi döntést, így a szárnyasok épségben visszakerülnek származási helyükre és életük végéig biztonságban lesznek.
A Hálaadás, az amerikai családok egyik legfontosabb közös ünnepe, amelynek hagyományos étele a pulyka.
Beszédében az elnök így szólt: „Liberty és Bell (a pulykák – a szerk.) csak azért, hogy idáig eljussanak, kemény versenyben kellett helytállniuk. Keményen kellett dolgozniuk, türelmet kellett tanúsítaniuk, és hajlandónak kellett lenniük több mint 1000 mérföldet utazni” – hangoztatta az elnök.
„Mondhatni, ez még annál is nehezebb, mint jegyet szerezni a Renaissance-turnéra (Beyoncé fellépéssorozata – a szerk.), vagy Britney turnéjára. Ő lent van, Brazíliában most elég meleg van” – folytatta Biden, amivel csak annyi a probléma, hogy Britney Spears helyett Taylor Swift koncertezik Brazíliában.
(MTI/Independent)
Nyitókép: Brendan SMIALOWSKI / AFP