Most akkor lehet-e kart lendíteni, vagy nem? – döntést hozott az olasz legfelsőbb bíróság

2024. január 19. 20:16

A válasz az ilyen határozatokban megszokott: attól függ.

2024. január 19. 20:16
null

A fasizmust idéző karlendítéses köszöntés csak abban az esetben számít bűncselekménynek, ha fennáll az egykori, feloszlatott olasz fasiszta párt újjászerveződésének veszélye – így foglalt állást az olasz legfelsőbb bíróság az olasz szélsőjobboldali csoportok találkozóin, megemlékezésein országszerte használt köszöntési formáról. Az állásfoglalást, 

amelynek indoklását később teszik közzé, ellentmondóan értelmezik jogászok és politikusok is.

A legfelsőbb bírói testület, a Semmítőszék elismerte, hogy a magasba lendített karral végzett köszöntés, amelyet olaszul római köszöntésnek is neveznek az ókorra és a Benito Mussolini alatti történelmi korszakra utalva, a „feloszlatott olasz fasiszta párt gesztusait” idézi. Ezzel egy időben a jogi fórum kiemelte, hogy a mozdulat csak akkor számít bűncselekménynek, ha magában hordozza a „fasiszta párt újraszervezésének veszélyét”.

A bíróságnak kilencven napon belül kell közölnie indoklását. Jogi szakértők értelmezése szerint a Semmítőszék kimondta, hogy a karlendítés önmagában nem bűncselekmény – kivéve, ha a gesztus esetében konkrétan bizonyítható az egykori fasiszta párt újjászervezésének veszélye, utóbbi pedig egy megemlékezés esetében nem áll fenn.

A harmadfokú bíróság egy 2016-os ügyben határozott, amikor Milánóban egy szélsőjobboldali megemlékezés résztvevői magasba lendített karral tisztelegtek Sergio Ramelli és Carlo Pedenovi emléke előtt. A két fiatal a hetvenes évek közepén a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali ifjúsági szervezetek összecsapásaiban veszítette életét. A milánói megemlékezésen történt karlendítésért nyolc személy ellen indult vádemelés: első fokon felmentették, másodfokon elítélték őket. 

A Semmítőszék mostani határozata értelmében újabb fellebbezési eljáráshoz van joguk.

A legfelsőbb bíróság elvetette az államügyész felvetését, miszerint a karlendítéses köszöntés a közrendet veszélyezteti, és az 1993-as, úgynevezett Mancini-törvénycsomagot kell alkalmazni, amely bűncselekménynek tartja a gyűlölet- és erőszakkeltést, diszkriminációt, valamint faji, etnikai, vallási vagy nemzeti erőszakra irányuló kijelentéseket, tetteket, jelszavakat és gesztusokat. A Semmítőszék szerint az 1952-es úgynevezett Scelba-törvényt kell alkalmazni. Az ügynek aktualitást ad, hogy Rómában január 7-én karlendítéssel emlékeztek meg az egykori szélsőjobboldali Ifjúsági Front három tagjáról, aki 1978-ban szintén szélsőbaloldali fegyveres támadásban halt meg az Acca Larentia utcában. A megemlékezést minden évben megtartják: az idén mintegy ezren sorakoztak fel, köztük a római labdarúgócsapatok szélsőséges szurkolói táborainak tagjai. 

Az ügyészség öt személy ellen emelt vádat a fasizmus éltetése címén.

A Semmítőszék döntését az elsők között Ignazio La Russa, a felsőház elnöke, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) politikusa kommentálta. La Russa, aki a hetvenes években az Ifjúsági Front vezetője volt, „érdeklődéssel várta a Semmítőszék állásfoglalását, amelyet tiszteletben tart, itt volt az ideje tisztázni az ügyet” – közölték szenátusi források. La Russa a 2016-os milánói megemlékezés vádlottjainak egyik ügyvédje volt. 

A szélsőjobboldali megemlékezéseket szervező Casapound mozgalom történelmi győzelemnek tartja a bírói testület véleményét, amely „mindenki mást elhallgattat”. „Továbbra is karlendítéssel fogunk köszönteni” – hangoztatta a Casapound. Az Anpi olasz partizánszövetség alelnöke, Emilio Ricci értelmezése szerint a Semmítőszék leszögezte, hogy az egyéni vagy csoportos találkozókon használt gesztusok és rituálék esetében fennáll a lehetőség, hogy a fasiszta párt újjászervezését szolgálják.

(MTI)

Nyitókép: képernyőmentés

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tibi72
2024. január 21. 17:51
Magyar hétköznapi nyelvre lefordítva azt hiszem az a fasizmus lényege, hogy a magánemberek, az egyes ember pénzét, is bevonják az állam feladatainak ellátásába. Aminthogy egy vesszőnyaláb jóval erősebb az egyes vesszőknél, úgy az összetartás is hatékonyabb. Talán a szocializmus egyik módosulatának tekinthető, római töri alapon.. Valaki okosabb igazítson ki, ha rosszul tudom, előre is köszönöm.
Málaga21
2024. január 20. 22:04
Faszt lóbálni lehet?
Box Hill
2024. január 20. 13:25
Akkor nagy bajban vannak a zsidók: A jövőbeni izraeli haditengerészet iskolája új otthont kapott 1936. március 29-ével Civitavecchiában. A 49 kadettből, akik tíz országból érkeztek, harminc tagja volt a GUF-nak, a Fasiszta Egyetemi Ifjúságnak. Aldo Lattes, a rabbi áldása az évnyitón így kezdődött: Viva L'Italia! Viva Il Re! Viva Il Duce! Később a Betárok nagy lelkesedéssel énekelték a "Giovinezza"-t és a "Besciúv Adonái"-t a hivatalos Betar himnuszt. Forrás: Lenni Brenner: 51 documents, Zionist Collaboration with the Nazis (Cionista együttműködés a nácikkal), Barricade Books, 2002, 165.old.
Mandiner444hu
2024. január 20. 10:20
lendítési
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!