Így írnak ők: az angol nyelvű sajtó Magyarország ellen fordult

2024. február 16. 16:56

„Nem is akarják érteni, amit mondunk” – mondta Kovács Zoltán a Nézőpont Intézet „Magyarország-kép a világsajtóban” elnevezésű rendezvényén. Tudósításunk!

2024. február 16. 16:56
null
Hajdú Tímea
Hajdú Tímea

A Nézőpont Intézet a 2023-as évre vonatkozóan is elkészítette a világsajtó Magyarországról szóló megjelenéseinek összesített elemzését, amelyet egy rendezvény keretében mutatott be február 15-én. Az esemény díszvendége volt Georg Gafron német újságíró és médiavállalkozó, aki 1977-ben egy autó csomagtartójában menekült el az NDK-ból a Német Szövetségi Köztársaságba, ahol sikeres karriert futott be a médiában. 

A rendezvényt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta: az intézet elemzői azt próbálják kikutatni, hogy miért nem érti a világ Magyarországot.  

A nyugati sajtó szemüvegén át 

Az összesített elemzést Boros Bánk Levente elemzési igazgató foglalta össze, valamint ismertette a legérdekesebb megállapításokat. A szakember kijelentette: egyre nagyobb a Magyarországra irányuló figyelem, amelynek elsődleges oka az orosz-ukrán háború. 

„Magyarország békepárti álláspontja volt az, amely elütött a nyugati országok politikájától és ez irányította még inkább Magyarországra a figyelmet”

– mondta az elemző. 

Érdekesség például, hogy a korábban Magyarországgal alig foglalkozó orosz sajtó a háború óta többet ír a magyar helyzetről. Az orosz sajtó alapvetően semleges cikkeket közül a magyarokról, de a korábbiakhoz képest megnőtt a pozitív írások száma. 

Az elemző öt nagyobb témát jelölt meg, amelyről leggyakrabban cikkeznek Magyarországgal kapcsolatban: az orosz-ukrán háború, az Orbán-kormány stratégiai döntései, EU és Magyarország, gazdaság és migráció. Boros Bánk Levente hozzátette: 

a háború eltolta a fókuszt minden más témáról. 

A nemzetközi sajtóban Magyarország legtöbbször negatívan jelent meg: 40% volt a negatív cikkek aránya, 38% a semleges, és 22% a pozitív. 

Az elemző kiemelte: Németország hagyományosan kritikus Budapesttel, de érdekes módon a háború óta nem változott a német kritika aránya. A

 legdrámaibb változás az angol nyelvű sajtóban következett be, amely teljesen Magyarország ellen fordult: 69% volt 2023-ban a negatív cikkek aránya. Mint elemzésükben is írják: „A háború – és benne a magyar békepárti pozíció – polarizáló volta legszembetűnőbb az angol nyelvű sajtóban érhető tetten. Míg 2021-ben és 2022-ben a semleges megjelenések voltak relatív többségben ezen a nyelvterületen, addig 2023-ban radikális fordulat állt be: mindkét (a pozitív híreket közlő és kritikus) tábor erősödött a korábbiakhoz képest, és a semleges megnyilvánulások száma 15 százalékra esett vissza (2021: 58 százalék, 2022: 60 százalék.)” 

Szintén drámaian megromlott a lengyel sajtó képe Magyarországról: korábban 40%-ban pozitív cikkek jelentek meg a magyarokról, azonban 2023-ban, ez 9%-ra zuhant. 

„Nem is akarják érteni, amit mondunk”

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár beszédében kijelentette: a nemzetközi sajtóban egyenlőtlen pályán kell játszaniuk a magyaroknak. „Nem is akarják érteni, amit mondunk” – mondta a nemzetközi médiával kapcsolatosan. 

Az államtitkár felidézte, hogy 2010-ben azonnal célkeresztbe került a kormány és ez azóta sem változott. 

Mint elmondta: egyre nyersebb és támadóbb kritika-özön zúdul Magyarországra, amelynek célja: „a kormány ellehetetlenítése”. Hozzátette: soha nem volt olyan egyértelmű a nyomás, mint az elmúlt év végén és az idei év elején.

 „Ahhoz képest jól állunk” 

– jegyezte meg. 

Boros Bánk Levente, Kovács Zoltán, Georg Gafron, és Mráz Ágoston Sámuel. Forrás: Nézőpont Intézet

Nincs esély, hogy Magyarország megváltoztassa magáról a narratívát; de mint elmondta: a kormányt nem az határozza meg, hogy mit mond róla a nyugati sajtó. 

Kovács Zoltán elmondta: felmerült, hogy vajon az-e a baj, hogy a magyarok rosszul kommunikálnak-e a nyugati világ felé; de végül arra a következtetésre jutottak, hogy a nyugati világ nem is akarja megérteni a magyar álláspontot. Hozzátette: 

a nyomás nem fog csökkenni 2024-ben sem. 

Propagandisták és filozófusok

A rendezvényt egy panelbeszélgetés zárta, amely során Kovács Zoltán és Georg Gafron beszélgettek a nyugati sajtó negatív elfogultságáról Magyarországgal kapcsolatosan. Mráz Ágoston Sámuel megkérdezte a német újságírót, hogy mikor látott utoljára olyan cikket, amely pozitív volt Budapesttel kapcsolatban. Gafron elmondta: fel sem tudja idézni. 

A német újságíró megpróbált arra a kérdésre is válaszolni, hogy vajon miért halt ki szinte teljesen a konzervatív újságírás Németországban. Szerintea német sajtót olyanok uralják, akik „meg akarják változtatni az emberek gondolkozását”, vagyis propagandisták és filozófusok, miközben a feladatuk a tények közlése lenne. 

Georg Gafron az ukrán-orosz háborúval kapcsolatban elmondta: a németek háromnegyede támogatni szeretné az ukránokat. Hozzátette: Németország lakossága a történelmi tapasztalatok miatt fél az oroszoktól, és az „orosz rendszer idegen a németeknek”.

Az újságíró bátorította a magyarokat és elmondta: a kormánynak vannak követendő intézkedései, különösen a családpolitika tekintetében.

Mint mondta: jót kell tenni, de a mondással ellentétben nem szabad róla hallgatni (tégy jót, ne beszélj róla). Kijelentette: bátornak kell lenni és haladni kell előre, nem kell foglalkozni az igazságtalan kritikával. 

Nyitókép: Unsplash/Ervin Lukács

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2024. február 16. 21:54
Kovács Zoltán elmondta: felmerült, hogy vajon az-e a baj, hogy a magyarok rosszul kommunikálnak-e a nyugati világ felé; de végül arra a következtetésre jutottak, hogy a nyugati világ nem is akarja megérteni a magyar álláspontot. Hozzátette: a nyomás nem fog csökkenni 2024-ben sem. " Szó sincs itt értésről vagy nem értésről. 2002 !!!! januárjában jött a Kontroll csoport nyugati médiát elemző tanulmánya. A jelentés egybevágott az én észrevételeimmel, vagyis a nyugati média rosszindulatú és hamis, ha a jobboldal van kormányon, és bársonyosan megértő, ha a bal. A Kontrol csoport féle vizsgálati módszert kellett volna követni, a megfigyeléseit rendszeresen nyilvánosságra hozni, és akkor nem az lenne a téma, hogy mit mond a New York Times rólunk, hanem az, hogy mit mondunk mi róla. Hazudnak reggel, délben meg este, ahogy azt Udo Ulfkotte leleplezte a Megvásárolt újságírók című remekművében.
zsolti123
2024. február 16. 20:49
Eme légkörben érkezett hazánkba egy skót származású személy, aki később a brit kormány kémkedéssel foglalkozó szervezetének lett az ügynöke. Fő célja a Magyar Királyság fölbomlasztása volt, hogy a brit érdekek mentén egy szláv érdekszövetséget hozzon létre a Monarchián belül.
zsolti123
2024. február 16. 20:45
"nem kell foglalkozni az igazságtalan kritikával." - erre már ráfizettünk az 1.VH előtt: "Seton-Watson(Mr.Trianon) az évek során a magyarok legkártékonyabb rágalmazójává vált, hazug propagandája egész Nyugat-Európa közvéleményét megfertőzte, személye később a trianoni határok megalkotásában is komoly szerepet játszott. https://www.magyarmenedek.com/products/18277/Mr__Trianon_-_Raffay_Erno.htm Seton-Watson(Mr.Trianon) skót-brit titkosszolga
mreinstand-2
2024. február 16. 20:02
Nem akarják érteni, beühühü… Szerintem mindenki érti és teljesen világos. A kevert fajúzás, az illiberális demokrácia stb. Teljesen egyértelmű, hogy kivel/kikel állunk szemben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!