Párizsban háromszor annyit kell fizetni a parkolásért a terepjáróknak, Józsefváros alpolgármestere támogatja az ötletet

2024. február 05. 08:18

Ön mit szól hozzá? Szavazzon!

2024. február 05. 08:18

A Sky News arról ír, hogy Párizsban egyes terepjárók tulajdonosainak háromszoros parkolási díjat kell fizetniük autójuk után. Mint kiderült, a párizsiak 54,5 százaléka szavazott arra, hogy a városon kívülről érkező, 1,6 tonnánál nehezebb autók parkolóbérleteinek ára emelkedjen. 

A jogosultak mindössze 5,7 százaléka vett részt a népszavazáson,

 ennek kérdése pedig így szólt: „Támogatja vagy ellenzi, hogy a nehéz, terjedelmes, környezetszennyező autók parkolására külön díjszabást vezessenek be?”

A lényeg: ha valaki nem helyi lakos, és terepjárójával a belvárosi részen állna meg, az eddigi díj háromszorosát, óránként 18 eurót (7000 forintot) kell fizetnie, míg a kisebb autók esetében ez csak 6 euró lesz. Az első két óra leteltével büntető jelleggel ugrik a díj: egy hatórás parkolás egy terepjáróval 225 euróba (85 ezer forint) fáj majd. 

Budapesten ugyanez?

Hogy Budapesten is várható-e hasonló lépés, erről a Telexnek a józsefvárosi alpolgármester, Rádai Dániel azt mondta:

 „igen, beszélni kell arról arról, hogy a dzsipek, SUV-k hogyan takarják ki az utakat, hogy a 4-5 éves gyerekek biztonságát mennyire veszélyeztetik

 az egy méter húsz centi magas motorháztetők. De ez elsősorban a Fővárosi Közgyűlés hatásköre. A következő ciklus legelején ezeket a terveket napirendre kell tűzni.”

A lap hozzáteszi: az új autók átlagos szélessége tavaly átlépte a 180 centit, így 2001 óta átlagosan évente fél centivel lettek szélesebbek: sok luxus-SUV hamarosan már olyan széles lesz, mint egy busz, írják.

Budapesten is háromszor annyit fizessenek a terepjárók, mint a sima kocsik

  • 248 szavazat

  • 186 szavazat

Nyitókép: Ann-Kathrin Hipp, Vitézy Dávid, Facebook

 

 

 

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ZombikaFoskoma
2024. február 05. 23:42 Szerkesztve
1,6 tonnánál egy közepes méretű szedán is nehezebb, ha rendes hibrid- vagy villanyhajtású.
Averti
2024. február 05. 16:01
Én már annak örülnék, ha első körben kitiltanák Budapestről a 20-30 éves füstöt okádó roncsdízeleket. Nem volt ez egy Karácsony-ígéret?
nemecsek-3
2024. február 05. 14:43
Na már az ötletet is lopja hétker. De ugye Budapest sokkal kisebb Párizsnál ezért a terepjáró sem 1,6t-nál kezdődne, hanem 1t-nál
hlaci83
2024. február 05. 12:02
Mondjuk, amilyen utak vannak, nekem is az az ötletem támadt, hogy 20+os kerék kell Budapestre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!