Elemző: Moszkvában a vágányokat Kína felé állították, és a Nyugat ezt nem érti

2024. május 18. 10:20

A nyugati vágyvezérelt gondolkodás szerint a háború után Oroszország visszatér majd a nyugati orientációhoz, hiszen az európai kultúrkörbe tartozik – a valóság azonban az, hogy az orosz gazdaság és élet a kínaival kezd visszafordíthatatlanul egyesülni.

2024. május 18. 10:20
Maráczi Tamás

Nyitókép: Vlagyimir Putyin egy egyetemi ünnepségen Harbinban 2024. május 17-én  /  fotó: Mikhail METZEL / POOL / AFP)

A Nyugat nem érti, mennyire megváltozott Oroszország címmel írt figyelemreméltó elemzést a nyugati gondolkodás és a valóság elváló kapcsolatáról a Carnegie Russia Eurasia Center igazgatója a The New York Times hasábjain.

Alekszandr Gabujev, a korábban orosz újságíróként dolgozó szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy a Nyugat szereti azt tartani, hogy Putyin elnök érzelmi alapú Amerika-ellenessége és beteges Ukrajna-mániája az oka mindennek, és

amint a vezető kikerül a képből, Oroszország visszatér oda, ahova történelme során mindig is tartozott: az európai orientációba, 

az európai gazdasági és kulturális vérkeringésbe. 

Ez vágyvezérelt gondolkodás, amely nem veszi számba a mára kialakult realitásokat - szögezi le a vendégcikk szerzője. Mint írja, 2024-re az orosz gazdaság és társadalom teljesen átalakult, a Szovjetunió bukása óta soha nem állt távolabb az európai orientációtól, mint most: „A helyzet az, hogy a háború két éve és a fájdalmas nyugati szankciók után nemcsak Putyinnal van szüksége Kínára, hanem Oroszországnak is".

Gazdasági mentőöv Pekingből

Kína lett Oroszország első számú kereskedelmi partnere: 

2023-ban rekordnagyságú, 240 milliárd dolláros kereskedelmi mérlege volt a két államnak, az orosz export egyharmada Kínába irányult, míg importjának 40 százaléka oda érkezett. A kereskedelem nem is dollárban, hanem jüanban zajlik, a moszkvai tőzsdén a nagy részvényeket már a kínai valutában jegyzik.

A háború előtt az EU-ban irányuló orosz export a kínai kétszerese volt, ma annak a fele. Az orosz piacokat elárasztották a kínai áruk: tavaly félmillió kínai gépkocsit adtak el orosz területen, a mobiltelefonok piacán az Apple és a Samsung termékeit már megelőzi a kínai Xiaomi vagy a Tecno. Az orosz nagyvállalkozók, nagyvállalatok a nyugati szankciók miatt keletre, Kínába helyezték át befektetéseiket.

Kultúra: van élet keleten is

Az orosz társadalmi elit kínai különórákra járatja gyerekeit, a nyugati helyett kínai egyetemekre próbálja bejuttatni őket - építik a jövőjüket, és az szerintük a Keleten lesz 

(tavaly 12 ezer orosz hallgató tanult a kínai felsőoktatásban - négyszer annyi, mint amennyi az amerikaiban).

Az újratervezés az utazási szokásokban is megjelent: Moszkva és Peking között napi öt közvetlen légi járat ingázik, a tehetős oroszok már nem Európába járnak tömegesen pihenni, hanem Dubajba, Bakuba vagy Isztambulba, az üzleti utak pedig Kínába, a közép-ázsiai volt szovjet és az öbölmenti arab államokba irányulnak.   

Az agyelszívás jelensége is tetten érhető: a képzett oroszok egyre inkább helyezkednek el kínai cégeknél, az űrkutatás, a mesterséges intelligencia vagy a biotechnológia területe különösen vonzó pálya.

A kínai kulturális hatás is nagyon erős Oroszországban - írja a cikk szerzője. A kínai állam tekintélyes pénzekkel támogatja a kínai irodalom lefordítását külföldi nyelvekre, így oroszra is.

Az orosz percepció

Az elmúlt évtizedekben az orosz középosztály a jobb világnak, az emberi jogok, a fejlődés és a technológiai jövő garanciájának tartotta Európát, mára 

ez a réteg keserűséget érez az öreg kontinens iránt, elsősorban a szankciók és az oroszellenes hozzáállás miatt, 

ezért egyre többen egy másik erős, technológiailag fejlett világ felé kacsintgatnak: ez pedig Kína. 

 

Összesen 301 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:29
🍓 ️ ­­­É­­r­­­t­­­é­­k­­­e­­­l­­d­ ­a­­ ­­­s­­­z­e­­­x­i­ ­p­­u­n­­­c­i­m­a­­t­­­ 👉 𝐖­𝐖­­𝐖­­.­­­𝐗­­𝟏­𝟖­.­­­𝐅­𝐔­­­𝐍
Csigorin
2024. május 22. 18:08
a rovidlato idiota nyugati vezetok egy fel, lerombolt, korrupt es semmire se hasznalhato ukrajnaert eldobtak a hatalmas orosz piacot... gratulalok.
szabadabb
2024. május 19. 01:06 Szerkesztve
A tény az hogy Ukrajna (megsértett) területi szuverenitása miatt, elvesztettük Oroszországot és az orosz tőkét + nyersanyagokat ! . felfoghatatlanul szar választás! (mivel nem nyertünk SEMMIT!) Ukrajna már nem az a zsíros falat mint egykor volt! A nyugati prestige juttatott minket ide. Meg a zenebohóc! (meg az ostoba ukránok akik megszavazták és harcolni mentek) + szóval meghalt és elmenekült pár !millió! Ukrán elbasztak megszámlálhatatlan mennyiségű pénzt... fegyvert ENERGIÁT és időt. és a nagy arcot is vele együtt bukja az EU... + USA, (most már csak az a kérdés mikor szállunk le végre a szopó rollerről de Nagy a lejtő és K.-gyorsan gurulunk!) de még bukja Ukrajnát is a végén... (mert rájönnek az Ukránok hogy átbaszták, megszivatták ,kihasználták, tönkrevágták , eladósították őket.) a nagyszerű szövetség
alexandrosz-2
2024. május 18. 19:06 Szerkesztve
Európàt legyilkolták a zsidók az eltelt 150 évben Ez van. Halál. A jövő a Kelet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!