Az ukránok az összeomlás szélén is az 1991-es határokról beszélnek

2024. május 18. 12:23

Rusztem Umerov védelmi miniszter szerint Ukrajna még mindig képes megvédeni magát.

2024. május 18. 12:23

Nyitókép: STR / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Szélsőséges, a mérlegeléssel, realitásokkal fikarcnyit sem törődő, vonalas interjút adott a CNN-nek Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter, amit az Ukrinform szemléz. A politikus többek között ilyeneket mondott: 

Putyin továbbra is azt akarja, hogy Ukrajna és az ukránok eltűnjenek”

 – jelentette ki.

Hozzátette:  „Putyin célja soha nem változott. Azt akarja, hogy Ukrajna mint független, szuverén ország eltűnjön. Azt akarja, hogy az ukránok mint etnikai csoport eltűnjenek, nem akarja, hogy a NATO részei legyünk. Ezért nem változtat a tervein. Második frontot akar nyitni, hogy megossza erőinket. Kihasználja, hogy késik az Ukrajnába irányuló fegyverszállítás” – mondta az ukrán védelmi miniszter, aki egyúttal hangsúlyozta: „Ukrajna képes megvédeni magát. 

Világos tervünk van. Stratégiai célunk, hogy elérjük az 1991-es határokat.

 És megpróbáljuk megvédeni a népünket. Megpróbáljuk visszaverni a támadásaikat és ellenállni”.

„Toborzási központokat is nyitunk és kiképzéseket tartunk. 

Ez egy olyan háború, amelyet meg kell nyernünk. Ezért van szükségünk több emberre. Megváltoztattuk a mozgósítás szabályait. 

A lehető legjobb kiképzést biztosítjuk. És most szükség van a hiányok megszüntetésére. Ezért folytatunk mozgósítást” – tette hozzá az ukrán védelmi miniszter, aki elfelejtette megemlíteni, hogy a nép, akit meg akarnak menteni, már nem igazán akar háborúzni, inkább elszöknek a sorozás elől, vagy külföldre menekültek.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 301 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:29
🍓 ️ ­­­É­r­­t­­é­k­­­e­­l­­d­­ ­­­a­­­ ­s­z­­e­­­x­­­i­­ ­p­­u­­n­c­i­m­­­a­­­t­­­ 👉 𝐖­­𝐖­­𝐖­­.­𝐗­­­𝟏­­𝟖­­­.­­­𝐅­­𝐔­­­𝐍
Janika50
2024. május 19. 07:33
Ez a forgatókönyv évek óta megvan. Azt hajtják végre.Nemsoká az a felyezet következik, mikor hoholék lesznek Európa csendőrei. Ha az oroszoknak nem lesz más véleményük a "mestr terv"ről. Emlákszünk A. Merkel kijelentésére, a minszki megállapodást nem gondoltuk komolyan, időt kelett nyernünk. Na ott hibáztak az oroszok. Krim elfoglalása után azonnal a Dombasznak kellett volna következni Ogyesszával, Harkovval, Poltavával, Íziummal, Antracittal, Sahtinszkal együtt.
Tarpibp
2024. május 19. 06:43
A piszkos munkát mással végezteti el Zelenszkij és a népe. Azbukránokra valóban nincs szükségük, azon a területen és az oroszokkal kiírtatják őket. Minden épelméjű ember a népe védelmében már rég békét kötött volna. Donbaszban,Luhanszkban, a Krímben 80-90 %-ban orosz a lakosság. Nem az ukrán nép szabadság harca ez, hanem az ottani, az USA-nak eladott földekért és ásványkincsekért, hajtja ez a szemét az ukránokat a mészárszékre. Kiürítik a maradék ukrán területeket. Kell a hely a közel kelet már nagyon puskaporos.
I feel the earth move under my feet
2024. május 18. 19:03
"Tommaso 2024. május 18. 14:51 Az oroszok a 15.000 ukrán faluból májusban valóban elfoglaltak 10-15-öt. Erre az agresszornak drukkoló Fidesz azonnal összeomlásról álmodozik- Ami amúgy nagy rossz lenne Magyarországnak, mert a hazánkra mindig is veszélyes ruszkik hatalmas hadserege itt állomásozna a magyar határon." Most akkor eldöntöd magadban végre, hogy az orosz hadsereg erőtlen vagy mindennél veszélyesebb hódító hadsereg?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!