Budapestre érkezett Ulf Kristersson svéd miniszterelnök. Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta kollégáját.
A találkozó után Orbán és Kristersson sajtótájékoztatót tart.
Két megállapodás született Svédország és Magyarország között – jelentették be.
Módosítják a megállapodást a magyarországi Gripen-vadászgépek bérléséről és azok támogató rendszereiről; és emellett még egy másik megállapodás is született a Gripenekről – ezt a sajtótájékoztató keretében írta alá a magyar és a svéd fél.
Orbán Viktor a sajtótájékoztatón arról beszélt: rendkívül érdekes, izgalmas, eredményes beszélgetésen vannak túl.
A mai találkozó egy hosszú folyamat fontos állomása, ami szerinte egy bizalom-újraépítési folyamat volt. Ezen sokáig dolgozott svéd kollégájával, és erre most pontot tehetnek. Sikerült tisztázni kölcsönös jó szándékaikat. A magyar külpolitika barátokat akar gyűjteni, ez a célja és értelme. Minden országgal törekszünk az egyetértésre, együttműködésre. Ahol másképp gondolkodnak a világ dolgairól, ott tiszteletben tartják a nézetek különbségeit.
Orbán szerint ritka alkalom, amikor svéd miniszterelnök jár Magyarországon. Svédország igaz barátja volt 1956-ban a magyaroknak, amikor a menekült magyarokat befogadták, második otthont adtak nekik. Hálásak vagyunk ezért a svédeknek.
Amikor az EU-csatlakozásról tárgyalt Magyarország, akkor Svédország a döntő partnere volt Magyarországnak, mondta Orbán. Ez egy nagyon hosszú folyamat volt, mert nem volt egyetértés a tagállamok között, milyen gyorsan kellene beengedni az új tagállamokat. Svédország a gyorsabb befogadás mellett érvelt, és erre ma is jó szívvel emlékezik Orbán.
A jelen is jól néz ki Orbán Viktor szerint.
A kereskedelmi együttműködés igazi sikertörténet, minden évben megdől a forgalom rekordja. 2010-hez képest megdupláztuk a forgalmat, a 3 milliárdos érték felé haladunk. Fontos és sikeres az együttműködés a nukleáris energia terén, együttműködnek a brüsszeli politikában. Van svéd szereplő a paksi bővítésben is.
De amiről ma szó volt, az a védelmi együttműködés. Egy hosszú tárgyalássorozatot tudtak lezárni, a Magyarországnak nagyon fontos védelmi képességekről. Orbán emlékeztetett, hogy 1998 után komoly vita volt Magyarországon, kell-e egyáltalán önálló légvédelem. Orbán első kormányzatával úgy döntött, hogy legyen, és a svéd Gripenek mellett döntöttek. Azóta is ezen az úton haladnak.
A Gripenekről szóló szerződések viszont kifutnak, ezért most új megállapodásra lett szükség.
Meghosszabbították az eddigi szerződést és négy további Gripent szerez be Magyarország.
Ezzel nő a magyar védelmi képesség és több lehetőség van a külföldi feladatok ellátására is.
A Gripenekhez kapcsolódó logisztikai szolgáltatásokról is új szerződés született, beleértve a kiképzéseket is. Orbán fontosnak tartja, hogy létrejött egy megállapodás egy mesterséges intelligenciát kutató és fejlesztő intézetről a SAAB részvételével.
Orbán és Kristersson beszélt az EU-s politikákról is. Hamarosan Magyarország lesz az EU soros elnöke. A svédek átadják múltkori EU-elnökségük tapasztalatait.
Beszéde végén azt mondta Orbán:
a magyar parlament hétfőn összeül és „meghozza a szükséges döntéseket”.
Ulf Kristersson arról beszélt: köszöni a meghívást Budapestre. Megvitatták Magyarország EU-elnökségét, az EU stratégiai napirendjét és a két ország együttműködését. A beszélgetés szerinte konstruktív volt.
A két ország most aláírt egy nagyon fontos megállapodást a Gripen vadászgép-rendszerekről, hangsúlyozta a svéd miniszterelnök.
Svédország részéről Kristersson nagyon üdvözli ezt a megállapodást, ami mindkét országnak és az európai biztonságnak is jó.
Magyarország légierejének hozzájárulása a NATO balti légterének védelméhez nagyon fontos Svédország számára, mondta Kristersson. A Gripen Svédország egyik büszkesége, amit a NATO-nak is adhatnak majd – tette hozzá.
Nyugtázták a két ország közötti üzleti kapcsolatokat, az innovatív ágazatokban való együttműködést. Kristersson méltatta a magyar tudomány, a kutatás-fejlesztés eredményeit.
Kristersson elmondta: nem értenek egyet mindenben Magyarországgal, de erősíteni akarják az együttműködést azokon a területeken, amelyekben egyetértés van.
Hamarosan mindketten tagjai leszünk a NATO-nak, ezért is köszöni Orbánnak a meghívást Kristersson.