Középiskolások ingyenesen láthatják a Saul fiát

2016. február 04. 14:26

Csaknem 13 ezer fővárosi diák és tanár számára ingyenesen vetíti a Saul fiát az Uránia Nemzeti Filmszínház a kormány támogatásával. A film értelmezéséhez közreadnak egy kiadványt is.

2016. február 04. 14:26

Mintegy félszáz fővárosi középiskola 13 ezer diákja és tanára láthatja rendhagyó történelemóra keretében ingyenesen a Saul fia című filmet – mondta el Elekes Botond, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója csütörtökön Budapesten. Április végéig összesen 30 alkalommal vetítik le Nemes Jeles László többszörösen díjnyertes alkotását a filmszínházban. Az Uránia a film alkotóival és forgalmazójával együttműködve egy kiadványt is közread, amely a látottak értelmezéséhez nyújt hátteret a középiskolások számára.

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: a vetítéssorozatot a kormány több mint 10 millió forinttal támogatja. A Saul fiát mindeddig 143 ezer néző látta a mozikban, ezzel az elmúlt öt év legsikeresebb magyar filmjévé lépett elő - hangsúlyozta Böszörményi Gábor, az alkotást forgalmazó Mozinet Kft. ügyvezetője, hozzáfűzve, hogy a film jelenleg is 47 mozi műsorán szerepel.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!