Brutális autóbaleset Baranyában: élet-halál között van egy idős nő és az unokája
Egy fekete Mercedes az ütközés után nagy sebességgel lesodródott az útról és többször megpördült, majd vezetője és női utasa rácsavarodott egy fára.
Miért ódzkodunk a gyásztól, és miért kerüljük a gyászoló embert? Fel lehet készülni a földi életből való távozásra? Megannyi feszítő kérdés – ezekre kerestük a válaszokat Zelena András gyászterapeutával, tanszékvezető egyetemi docenssel.
Mindenszentek és halottak napja körül talán egy kicsit többet gondolkodunk a halálról. A nyugati társadalmakban a halál tabunak számít, annak ellenére is, hogy az utóbbi években voltak kísérletek e jelenség össztársadalmi feloldására. Szinte mindenkinek van személyes tapasztalata arról, hogy azokban a helyzetekben, amelyekben a halál, a haldoklás vagy a gyász kerül szóba, óhatatlanul is kényelmetlen érzés uralkodik el az emberen.
Korábban a generációk együttélése együtt járt azzal a rendkívül nagy előnnyel, hogy a felnövekvő nemzedékek tagjai végigkísérték az öregedést, a betegségeket, de akár az agóniát vagy a legutolsó órák történéseit is. Ekkor még sokkal természetesebbnek tűnt a halál ténye, mint napjainkban. Ahogy azonban modernizálódott a világ, kezdtek kikopni a többgenerációs együttélési formák, és elindult az a trend, hogy a felnőtté válást a kirepülés követi. Manapság az ember már relatíve fiatalon – akár középiskolásként vagy a felsőoktatási tanulmányok alatt, rendszerint pedig a munkaerőpiaci szerepvállalás kezdetével – elhagyja a családi fészket, és valamilyen módon külön költözik. Emiatt létrejöttek azok a nemzedékek, ahol az elmúlás és a halál jelenléte már nem szorosan a hétköznapok része.
A modern kor modern embere képtelen befogadni az életet természetes módon lezáró halált”
„Aki megfordult már a szentendrei skanzenben, láthatta, hogy az épületek között van egy olyan ház, amelynek tisztaszobájában egy felravatalozott testet mutatnak be. A századelőn ugyanis még teljesen bevett gyakorlat volt hazánkban az otthoni halottbúcsúztatás vagy akár az udvaron ravatalozás” – mondja Zelena András. A haldokló mellett összegyűlt a család és a rokonság, beleértve gyerekeket, unokákat is, gyertyát gyújtottak, lelkészt vagy papot hívtak imádkozni vagy feladni az utolsó kenetet. Magyarán együtt elkísérték útján a haldoklót. Ma azonban amikor a halál kezd személyessé válni, riadalmat kelt; haldokló embertársunkkal, családtagunkkal nemegyszer feszültséget és félelemet kelt felvenni vagy ápolni a kapcsolatot. A haldoklás napjainkban leggyakrabban az élettől és az élőktől elválasztott, rideg körülmények között zajlik.