Tüzelő katyusa – Megnéztük Kálmán Olga műsorát a Hír TV-n

2017. március 14. 18:21

Az Egyenesen Kálmán Olgával túlságosan is ismerős, riportalanytól függően ugyanazt az álnaívát vagy smasszert látjuk, mint korábban. A megújulás hiányát lassan már erényként is felfoghatjuk.

2017. március 14. 18:21
Csunderlik Péter
hvg.hu

„Kálmán Olga Hír TV-hez igazolása után olyan felhördülés támadt, mintha vége lett volna az addig ismert világnak. Valójában az Egyenesen Kálmán Olgával túlságosan is ismerős, riportalanytól függően ugyanazt az álnaívát vagy smasszert látjuk, mint korábban. A megújulás hiányát lassan már erényként is felfoghatjuk ebben a mindig átöltöző országban, pedig a következetességnek itt legtöbbször csak a lustaság az oka vagy a fantázia hiánya.

»Ki tudja, mit hoz az élet. Gondolta-e, hogy ebben a stúdióban fogunk beszélgetni valaha?« – vágott vissza Vona Gábor az Egyenesen Kálmán Olgával című régi-új műsorban, és valóban, egyszerre bizsergető és borzongató belegondolni, hogy a rendszerváltás után egy emberöltővel oda jutottunk, hogy Simicska Lajos töpörödő médiabirodalma lett a szólásszabadság magyarországi bástyája.

Isten hozott mindenkit az alternatív tér-idő kontinuumban, amelyben Biff Tannen az USA elnöke, és a rendszer ellen forduló Simicskát korunk Nagy Imréjeként méltatják! Ha valaki ezzel a forgatókönyvvel lepett volna meg a 2014-es választás előtt, szanatóriumba utalom. A rendszerváltás utáni Magyarország legsűrűbb napja kellett ehhez a ki tudja hova vezető együttálláshoz, az hogy 2015 februárjában Simicska Lajos felrobbantsa a G-gránátot.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2018. február 22. 06:52
Merény az Barátom, s nem erény!
zakar zoltán béla
2018. február 22. 06:52
Két snóblis a téren!
OberEnnsinnen
2017. április 24. 21:06
"álnaiv smasszer" - a legaljasabb párosítás.
Lotti
2017. április 23. 19:37
Csunderliktől leginkább kiütést kapok. Most azonban pontos helyzetértékelést adott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!