Megvan az Azahriah-Szoboszlai sláger elkövetője, de vajon lelepleződik? (videó)

2024. január 23. 12:42

Maszkban állt kamerák elé a Frontember.

2024. január 23. 12:42

Ahogy arról a Mandiner beszámolt, hogy a mesterséges intelligencia segítségével átírták Azahriah slágerét. Mint azt a Full of Stars csatorna írta: a zene és a szöveg nem a mesterséges intelligencia műve, valódi személyek írták és vették fel, a mesterséges intelligenciával csupán a rögzített hangokat formálták Azahriah és Szoboszlai Dominik hangszínére.

Az RTL most megtalálta, ki áll a klip mögött, amely pár nap alatt milliós nézettséget ért el. A magát csak „A Frontembernek” nevező férfi nem akarta felfedni kilétét, maszkban és eltorzított hangon nyilatkozott a Fókusznak. A valódi nevét nem akarta elárulni, mert „ha kiderülne, hogy ki is vagyok valójában, az nagyon sok mindenkit megbotránkoztatna”.

Ezt is ajánljuk a témában

A klip készítője azt is hozzátette, „valószínűleg Magyarországon, de még az is lehet, hogy a világon sem csinált senki ilyet”. Ez tényszerűen nem igaz, mert a mesterséges intelligencia megjelenésével megszaporodtak a hasonló klipek, az Universal tavaly például jogsértésre hivatkozva szedette le az AI által generált Drake–The Weeknd-duettet a világhálóról.

A Frontember elárulta, ők írták a szöveget, a saját hangjukon vették fel a dalt, majd a mesterséges intelligencia segítségével alakították a hangokat Szoboszlai Dominik és Azahriah hangszínére.

Igyekszünk majd olyan embereket mikrofon elé állítani virtuálisan, akik a való életben valószínűleg nem fognak rappelni vagy énekelni”

– mesélte a terveikről a fiatal.

Fotó: képernyőmentés

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GrumpyGerald
2024. január 23. 14:56 Szerkesztve
Nem tudom valaki beszédhangjából hogyan csinálnak énekhangot. Na jó, az egészet nem tudom, hogyan tud valaki hangján megszólaltatni egy másik embert, különös tekintettel arra, hogy ez gyakorlatilag a teljes jogrendszerünket ássa alá keresztmetszetében. Tudniillik innentől a hangfelvételes bizonyíték már semmit se ér, zárójeles lesz, a videófelvétel meg felkészül...! Szép új világ, a bűnözők futni fognak mostantól?
powerage
2024. január 23. 13:03
Akkor rendelnék egy Zámbó Jimmy-Suhajda Szilárd duettet, amiben valamelyik Lagzi Lajcsi számot reppelik el. Ha már megbasszuk a kultúrát, tegyük azt fűrészporos ipari vibrátorral.
c-critical
2024. január 23. 12:54
Ja, valószínű hogy az IRL interjút úgy csinálta meg az RTL a figurával, hogy nem derült ki, kicsoda valójában, mert egy elhagyatott külvárosi ipartelep pincehelyiségében csinálták a felvételt, ahová bekötött szemmel szállították az interjút készítő stábot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!