Nemzeti falvédőt a falra!

2010. július 13. 12:03

A Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat a magát (belvárosi) értelmiségi elitnek is oly szívesen tituláló társaságnál bekapcsolta a riasztócsengőt.

2010. július 13. 12:03
„Ez a (mára már erősen gyaníthatóan balsikerű) kormányzati ötlet, miszerint ama Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat kifüggesztetik minden közintézményben, a magát (belvárosi) értelmiségi elitnek is oly szívesen tituláló társaságnál bekapcsolta a riasztócsengőt. Hiszen, bár maguk amúgy elsősorban a nyomtatott szövegek emberei volnának, továbbá, ők aztán igazán nem elrontói semmi jónak, csak nem képzeli szerintük is valaki, hogy egy falra, valamely agresszív kormányzati erő által kiakasztott, nettó (szóközök nélküli) 2.013 karakteres szöveget bárki is figyelmesen elolvas. És értelmez is majd a maga, és közvetlen környezete számára, mondjuk az APEH egyik ügyfélszolgálati irodájában, rettegve az éppen reá váróktól, avagy netán puszta unalomból az orvosi rendelő várójában.

Az ellenzék dühödt aggodalmának forrása tehát teljesen nyilvánvaló és érthető, egyrészt, hogy ez az egész akció miért éppen nem az ő embereiknek jutott eszébe anno, másrészt a stílus okán, amelyben magukat addig mesternek, (lásd még: Gy.F. öszödi szavait) útjelzőnek gondolták.

Mert - ez tényleg régi, népi tapasztalat - a falon, hasonló, közszemlére tett részeken csak rövid, a hely (mondjuk a konyha, pártösszejövetel) stílusát követő, tömör és velős tőmondatok állják meg helyüket, semmi más (Pl.: »ezt elk...tuk, nem kicsit, nagyon«, avagy: »Férjem uram mit keres a konyhában, várja meg az ebédet a szobában«).”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyuszika
2010. július 13. 19:05
A Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat a magát (belvárosi) értelmiségi elitnek is oly szívesen tituláló társaságnál bekapcsolta a riasztócsengőt. Persze a komcsi-liberális társaságnál. Nektek a Kommunista Kiáltvány a való. Gondolom ez kinn van a cikk író szobájának a falán is, esténként ezt olvasgatják elvhű társaival.
már foglalt
2010. július 13. 13:53
már megint ez a bezzeg. ettől értelmet nyer a kifüggesztés. megkímélhetnének már minket az ilyen cikkektől, mindkét oldalon...
picur3ka
2010. július 13. 12:47
Szerintem, felreertik tobben is az irast. Nem mondom, hogy ez feltetlenul az o hibajuk... De igen, ahogy Slomo mondja, le van szarva, aki a 'kurva orszag' fele szovegekert lelkesedik.
slomovicz
2010. július 13. 12:27
A belvárosi értelmiségi magasról levan szarva. Már nem tényező. Nem kellett volna hallgatni amikor Gyurcsány miniszterelnök minőségben padlóra vitte az országot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!