Mi lenne, ha a szemüvegesek nem járhatnának iskolába?

2011. november 23. 15:07

Nagyon felháborodtam. Emberileg és szakmailag egyaránt. Interjú.

2011. november 23. 15:07
Márkus Eszter
TASZ

„Mi jutott eszébe először, amikor olvasta Lázár János módosító javaslatát?

Nagyon felháborodtam. Emberileg és szakmailag egyaránt. Szakmailag azért, mert a gyógypedagógiában eltöltött 21 évem alatt nem nagyon találkoztam olyan jogalkotással, ami súlyosan hátrányos helyzetbe hoz egy adott gyerekcsoportot és családjaikat, ráadásul szakmailag teljesen nevetséges indoklással. Felháborodtam, mert eszembe jutott az a több ezer család, akik – ezt országos kutatási eredmények igazolják – a létminimum alatt élnek, mert gyermekük számára nem találnak megfelelő iskolát, így az egyik szülő nem tud munkát vállalni. És eszembe jutott az a sok éves harc, amit a családok, civil szervezetekkel és érdekvédelmi szervezetekkel összefogva folytattak 1993-tól 2006-ig, hogy gyermekük – Alkotmányunkban is rögzített – egyenlő esélyű oktatási jogait érvényesíthessék. Ennek a sok éves küzdelemnek az eredménye volt a fejlesztő iskolai oktatás, amit 2006 óta lehet szervezni, 2010 szeptembere óta pedig kötelezően biztosítani kell. Vagyis kellett volna.

A súlyosan-halmozottan fogyatékos gyermekek tankötelezettségének 2006-ban történt bevezetésével sikerült a többi európai országhoz képest a 35-40 éves lemaradásunkat behozni, hiszen az 1970-es évek óta Európában a neveléshez, oktatáshoz valóban minden gyermek egyformán hozzáfér.

Iskolás fiam szemüveges. Vajon mennyire háborodnának fel a szemüveges gyerekek szülei, ha gyermekük lényegesen alacsonyabb óraszámban járhatna iskolába, nehogy túlterhelje a látását? Vagy mit szólnának a túlsúlyos gyerekek szülei, ha megtudnák, hogy gyermekük csak heti három nap mehet iskolába, mert megterhelő számára a járás? És folytathatnánk a sort a figyelemzavarral, az olvasási nehézséggel küzdő gyerekek csökkentett iskolai ellátásának víziójával, nehogy megterhelje őket az órai figyelem, vagy az olvasás.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2011. november 24. 07:19
És sárga szemüveges kitűzővel kellene közlekedni nekik?
krotak
2011. november 23. 21:28
Borzalmas dolog, hogy az antik görögök gyermekeket dobáltak le a Taigetoszról. Ennél már csak az borzalmasabb, hogy három-négy emberöltő múlva nem volt ledobni való.
citizen queen
2011. november 23. 20:48
Istenem, ezeket a taszos demagóg, csúsztató, hangulatkeltő idiótákat küldje már el valaki végleg a búsba. Hihetetlen, mennyire sunyik, és kártékonyak.
gentry
2011. november 23. 20:46
Szerintem, ha a túlsúlyos kölyköknek csak heti 3 napot kellene suliba járni, akkor minden gyerek cukros szalonnát zabálna tepertővel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!