Egy kisdoktori dolgozat margójára 2.

2012. március 30. 09:02

Nem ítélem el Schmitt Pált, az embert. De Schmitt Páltól, a köztársasági elnöktől kérni tudok. Kérem, hogy mutasson példát, hogy vannak a politikában emberi lépések is.

2012. március 30. 09:02
Bella Péter
reposzt
„Nem ítélem el Schmitt Pált, az embert, nincs jogom hozzá, nem feladatom. Valószínűleg messze nem tettem annyi jót a az országnak, mint ő a sportsikereivel vagy diplomataként. Nekem is megvannak a saját botlásaim, stiklijeim, ha nem is ezen a téren, hanem máshol. Bukott emberek, rászorulva a megváltásra, ezek vagyunk mi. Nem voltam ott, '92-ben, nem tudom, hogy és mint történt a másolás. Sok mindent nem tudok, ezért nem is ítélkezhetem.

De Schmitt Páltól, a köztársasági elnöktől kérni tudok. Kérem, hogy mutasson példát, hogy vannak a politikában emberi lépések is, túl az embertelenségen, a hideg hatalmi harcokon. Úgy kell ennek az országnak a múlt következményeinek vállalása, mint egy falat kenyér. Mert nem szoktuk meg. A közöttünk élő ügynökök betonba öntött névtelensége, a mindent megúszó nagyok cinikus mosolya, a vállvonogatásban nagykoalíciós politikusok, mind-mind példák a valóságra. Én csak kérek. Nem lesz a kedvenc elnököm (megvallom, az Sólyom László maradt), még egy ideig eszembe fog jutni az egész plágium-ügy a maga vitáival, poénjaival és tragikusságával. De mégis egy másik polcra kerül át a dolog.

Nagyon remélem, végül ez fog történni: egy köztársasági elnök lemond, egy férfi vállalja a felelősséget, egy ember folytatja az útját. Egy társadalom sóhajt egyet: van remény.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Papuska
2012. március 30. 21:42
Szerintem csak az vállalja a felelősséget aki felelős. Ha valaki tudja magáról, hogy tiszta, annak akkor is harcolnia kell, ha az egész világ ellene van! Az ügy körüli zavarosság, hogy csak a távollétében mertek dönteni,hogy nem merték személyesen meghallgatni, hogy védekezhessen, hogy hirtelen gyorsított eljárás kellett, hogy a vádlók érvei is egyre sántábbak, egyre inkább gyanakvással tölt el.
nyoooc
2012. március 30. 10:26
Így van.
tanárnő
2012. március 30. 10:07
Én elítélem Schmitt Pált, mint embert. Egy példa:Régebben Wasingtonban járt a felségével,rokonlátogatáson. Közpénzből. Nem telt neki repülőjegyre a havi másfél millió Ft-ból? Minden tevékenységére ez az erkölcsi hozzáállás a jellemző! A fiamat külföldön operálták. Ameddig rendelkezetünk saját forrásokkal, magunk finanszíroztuk ezeket a beavatkozásokat. Miután elfogyott a pénzünk a Társadalombiztosítóhoz fordultunk. A sok tagú orvosi bizottság hozzájárult a külföldi orvosi ellátás finanszírozásához. (Nem volt protekciónk, nem ismertünk senki. Hálásak vagyunk ezért a gesztusért.)Tette ezt azért,mert úgy látta, hogy a műtétek után, mint teljes értékű állampolgár élhet, dolgozhat,akkor még kiskorú gyermekem. Nem szerettünk volna visszaélni ezzel a nemes gesztussal és az adófizetők pénzével így csak a kórházi ellátást és a műtétek árát igényeltük vissza.A saját utazási költségeinket,külföldi tartózkodásunkat magunk finanszíroztuk. az ügyintéző többször is felhívta a figyelmünket, hogy az utazási költséget és egyéb kiadásainakt is visszaigényelhetjük. A férjem azt mondta, hogy ezt az összeget magunk álljuk, hogy maradjon más beteg gyereknek is lehetőség a külföldi gyógykezelésre. Ezzel próbáltuk azt a gesztust viszonozni,amiért a mai napig hálásak vagyunk.(Havi 260 ezer Ft-ból él a négytagú családunk.) Tudni kell a lehetőségekkel élni és nem visszaélni!
durrbele
2012. március 30. 09:46
Politika nem az emberségről szól!Inkább az embertelenségről.Lásd viszályok,háborúk két atom ledobása ártatlan civilekre,vietnam,Afganisztán,Irak,Palesztina,IMFEz a politika.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!