Sosem lesz vége a tehetségkutatásnak?

„Nem szégyen, hogy átvették a megvett és koppintott formátumokra jellemző backstage-beszélgetéseket a hozzátartozókkal. Ami működik, azt igenis használni kell. És mégis, éppen azt felejtették el, hogy mi működtet tévéműsorként egy-egy casting-adást. A továbbjutás boldogsága vagy a kiesés letaglózó fájdalma az, ami érzelmet, feszültséget, drámát, izgalmat, igazi tévés pillanatokat hoz a képernyőre, ezt pedig egyszerűen kiszerkesztették az adásból azzal a döntéssel, hogy a zsűri gombokkal jelzi tetszését. Hiszen hogyan is láthatnánk az önfeledt örömnyilvánítást, ha a sorsdöntő pillanatban a derék versenyzőnek még pár magas cé hátra van a produkciójából. Aki lemond a spontán és őszinte reakciókról, az nem érti, hogy reality nélkül talent show sincsen.

Szintén gyengesége a műsornak a 75 százalékban megújult zsűri, ám ez legkevésbé az »ítészek« hibája. A talán jobb sorsra érdemes zenészek, médiaszemélyiségek között ugyanis annyi kémia sincs, mint egy kamu profilképpel megszervezett loveboxos randi csalódott résztvevői között a Skála Metró órája alatt. Ők négyen ugyanis nem rezonálnak egymásra, nem borulnak össze, nem ölik, nem froclizzák egymást, nem járják meg együtt sem a mennyet, sem a poklot. Más társaságban érdekesek is lehetnének, de így négyen együtt valahogy nem működnek. Ezt valószínűleg az alkotók is felismerhették, mert a rögzített adások zsűrimegszólalásaiból érezhetően sok maradt a vágóasztalon. Az első élő adásnál erre már nem nyílt lehetőség, pedig igény lett volna rá. Ahogy arra is, hogy észre vegye valaki: a vizuális effektekből a kevesebb néha több.

A versenyzők válogatásánál és a legjobb 12 megtalálásánál megfigyelhető, hogy ezúttal igyekeztek elébe menni annak, hogy pr-szempontból ígéretesnek tűnő szatyros gólemet építsenek, hogy aztán nemtelen eszközökkel legyenek kénytelenek lerombolni a szent trendiség jegyében. A döntősök teljesen hasonló fazonok: 20 év körüliek, helyesek, nagyobb mennyiségű tequila elfogyasztása után, akár az Éden Hotelbe is becsekkolhatnának.”