Rabruha és mundér

2012. július 14. 14:16

Az emberek nem fognak könnyet ejteni, ha Juhászra és Fapálra rabruha kerül.

2012. július 14. 14:16
Haraszti Gyula
MNO

„A vádhatóság álláspontja szerint egy kormányrendelet alapján ráadásul az egész ügylet teljesen szabálytalan lehetett, hiszen az államtitkárnak a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek kellett volna bejelentenie a lakásigényét. Juhásznak pedig jogszabályokat kellett megszegnie, amikor egyedi döntéseket hozott.

Fapál és Juhász most arra hivatkozik, hogy minderre a honvédek jogállásáról szóló törvény, vagyis a katonákra érvényes szabályok szerint volt lehetőség. Ellenük pedig egyfajta koncepciós per folyik, az ügyészség vádjai megdőlnek majd, de addig is jót csámcsoghat rajtuk a sajtó, hogy elítélje őket a közvélemény.

A HM egykori teljhatalmú urai azonban tévednek. Az emberek nem azon elmélkednek majd, hogy betartották-e vagy sem a törvényt. Az állampolgárok vélhetően inkább azon gondolkodnak majd el, hogy miközben ők adósságcsapdába kerültek Juhászék országlása alatt, hogy lakást vásárolhassanak néhány tíz millió forintért, másoknak ezért luxuslakás dukált, mert a szekrényükben ott pihent a molyrágta mundér. Nem fognak könnyet ejteni, ha Juhászra és Fapálra rabruha kerül.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2012. július 15. 09:06
Elszámoltatás:Aprókat aprítják, nagyokat meghagyják. /Aprók alatt nem az Apró család értendő, ők nagynak számítanak/
Krupp Skya
2012. július 15. 08:28
Mesterházyéknak kelett volna egy törvényt hozni, hogy az alulművelt proletáriátus vezető ereje az élcsapat nem felelős az általuk elkövetett bűnökért.
pikkpakk
2012. július 15. 08:27
Kedves fizetett bértrollll..... A felmentő ítélet után remélhetőleg egy egész nagy kerek számot kell fizetnie kárpótlásként a m.nemzet c. szennylapnak ezért a cikkedért....:)) Csak így tovább...
Korhely
2012. július 14. 20:58
Ne állj meg, Gyula! Mond tovább becsületesen a névsort: Orbánra, Kósára, Kövérre, Szijjártóra....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!