A győztesek világa

2012. szeptember 09. 07:54

Kilenc évvel ezelőtt nem tudtam, hogyan kell hozzányúlni egy Down szindrómával született emberhez. Sejtelmem sem volt, mihez kezdjek magammal, ha egy értelmi sérült fiú ártatlan szeretettel átölel és azt mondja: „olyan szép vagy!”.

2012. szeptember 09. 07:54
D. Tóth Kriszta
Bookline

„Zajlik a Paralimpia Londonban. És zajlik a vita, hogy mikor, mennyi, milyen közvetítést kapnak róla az emberek. Én örülök a vitának, mert a vita jó, a vita előrevisz. De ez az írás most nem erről a vitáról szól. A vita (amelyben elhangzottakkal kapcsolatban persze nekem is van véleményem, meglehetősen markáns, de ez most nem ide tartozik) pusztán elindított bennem egy gondolatot, amely talán, remélem, újabb vitát szül majd... mert, mondom, a vita jó.

Egy családról írok ma. A családomról – mármint: a másik családomról. Nem hárman vagyunk benne, hanem több tízezren. Magyarok, akiket összeköt a hazájuk, az emberi mivoltuk, és az emberségük. Ez a család itthon, nálunk már több, mint 20 éve létezik, mégis sokan semmit sem tudnak róla. Még annyit sem, mint a Paralimpia családjáról. Én magam nagyjából 9 éve vagyok a tagja ennek a nagy és ismeretlen családnak mint önkéntes, illetve pár éve mint jószolgálati nagykövet. Írhatnám azt is, hogy befogadtak, de talán jobban leírja a helyzetet, ha azt mondom: örökbe fogadtak. Mert ha az ember egyszer csatlakozik a Speciális Olimpia családjához, akkor onnan soha többé nem akar szabadulni. Tényleg külünleges emberekről van szó. Olyanokról, akik értelmi sérüléssel, vagy ahhoz társulva még egy sor más fogyatékkal együtt élik az életüket. És a szüleikről, a testvéreikről, a nevelőikről, az edzőikről, a segítőikről, az önkéntesekről. A mozgalom Amerikából, a Kennedy család környezetéből indult, és arra az alapvetésre épült, hogy az értelmi fogyatékkal élő ember is teljes értékű ember. Nem kell, hogy láthatatlan legyen, hiszen létezik, ugyanazt a levegőt szívja, mint mi, egy, a mienkhez nagyon hasonló tüdő segítségével. Sorsa, sikerei, kudarcai, érzelmei vannak - tehát szeret és gyűlöl, dühös és örül, izgatott és ellazult... Szeret együtt lenni embertársaival, van kedvenc énekese, kedveli a filmeket, és utálja a sóskafőzeléket. Olvas, színházba jár, sőt, színházat csinál, randevúzik, házasodik, csalódik, újrakezd. És ugyanez az ember, hát hiszen ember, szereti kipróbálni a saját határait, tesztelni a tűrőképességét, versenyezni, megmérettetni, és legyőzni a másikat. Ettől érzi magát embernek, pont, mint te meg én.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Feyszáll
2012. szeptember 10. 20:02
Már most akkora mellük van a hat-nyócéves kisfiúknak, hogy Anita Ekberg megirigyelné.
Soma
2012. szeptember 10. 20:01
"Munkatárs 14 "E" betűs adalékot tartalmazó "parizert" eszik!!? " --- Momndd meg neki, hogy kenyérsütő géppel is lehet kenyeret sütni és parizer helyett tegyen a kenyérre pár szelet tisztított vajat, vagy zöldséget! Ég és föld lesz utána a közérzetében beállt változás! Parizert a kutyámnak sem adnék, nem hogy megyegyem!
Soma
2012. szeptember 10. 17:05
Erről beszélek! /Többé-kevésbé tudom, mit eszem, mert étterem nuku, legfeljebb szódavíz, ha muszáj ott lennem, "Meki" nuku, még muszájból sem, piac pedig a beszerző "polgártársnő" jóvoltából teljesen vegytiszta/. Nem veszünk pancsokat, sem alkoholosat, se menteseket, saját bor, forrásvíz. /Most éppen csodás must/. Komolyabban: Meggondolandó, hogy a teflon és alumínium edények előnyösebbek-e, mint a zománcozottak, vagy az öntöttvas alapanyagúak. Sok múlik "rajtuk" is! Én akkor kezdtem gyanakodni és leállni a "modern" ügyekről, amikor rájöttem, hogy minden "csoda-kütyüt és használati tárgyat rövid-távra terveznek. Azonnal felfogtam a liberális közgazdaság-tant! :)))
Feyszáll
2012. szeptember 10. 16:32
A down szindróma jelei a korai terhességben felismerhetőek, és a szülők felelőssége, hogy haláluk után hátrahagynak egy gyámoltalan gyereket. Sajnos a női megmondóemberek inkább arra hivatkoznak, hogy az anyának legyen jó, szülje mg, odáig sosem terjed az eszük, hogy egyszer az anya is meghal + ilyen esetben a gyerek érdeke az első. Tehát hogy ne szülessen meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!