Nem értem ezt a Bajnai dolgot

2012. október 10. 22:14

Erre dobta még rá azt, miszerint ő „nem politikus”. Ennél ordenárébban pofátlan hazugságot se előtte, se azóta nem hallottam, pedig erős a verseny.

2012. október 10. 22:14
Kopiás Attila Steve
KA_Steve

„Ezt a Bajnai dolgot amúgy tökre nem is értem.

A csávó 2006. júliustól 2010 áprilisig volt kormánytag. Kb 1-1 évig volt fejlesztéspolitikai kormánybiztos, önkormányzati miniszter, gazdasági miniszter, majd miniszterelnök. Mindannak a trágyának a fele, amitől az emberek nagy része szabadulni akart, olyannyira, hogy még a kétharmados fidesz is jó ötletnek tűnt nekik, az az ő kormányzati vezetői ideje alatt történt.

Jó, én már ott befeszültem tőle, amikor eleve úgy futott neki a miniszterelnökségnek, hogy akkor hoz egy új programot, amit új vezetőként ő meg fog valósítani, és nem csak hogy nem kell, hogy ehhez a választópolgárok megszavazzák, de nem is fog indulni a 2010-es választásokon, azaz demokratikus állampolgári kontroll fölötte bármilyen irányból: nulla. Erre dobta még rá azt, ami engem azóta is bárhányszor visszagondolok, sokkal jobban elképeszt, mint akár Gyurcsány »szenvedélyes igazságbeszéde«, miszerint ő »nem politikus«. Ennél ordenárébban pofátlan hazugságot (ugyanis Bajnai∈miniszterelnökök∈politikusok) se előtte, se azóta nem hallottam, pedig erős a verseny. De ez mindegy is, erősen szubjektív, ki mennyire érzi fontosnak.

Viszont mit szólnánk ma ahhoz, ha a pár évvel korábban lenne, és Orbán Viktor aktuális miniszterelnök volt cége százmilliókat nyerne EU-s pályázatokból, ha iskolábájáráshoz akarnák kötni feltételként a családi pótlékot, ha 120 milliárdot akarnának elvonni az önkormányzatoktól, megszűntetnék a gázártámogatást, befagyasztanák a közszféra fizetését, háromról két évre csökkentenék a gyes/gyed hosszát, megszűntetnék a szocpolt, emelnék a nyugdíjkorhatárt, csökkentenék a fogyatékkal élő munkavállalók normatíváját? Ha csökkenne a foglalkoztatottsági ráta (még annak ellenére is, hogy a kormány közmunkaprogramot indított), ha az Alkotmánybíróság kéne többször elkaszálja a családipótlékkal és vagyonadóval kapcsolatos ötleteit? Hogy olyan dolgokat, mint Sukoró, a Wallis-Dataplex buli, vagy az utolsó kormányzati napon még havercégnek kiosztott 14 milliárd ne is részletezzük.

Bónusz kérdés, kinek az interjújából származik az alábbi részlet?

»A doktrína a következő. A társadalomnak kutya kötelessége szolidaritást vállalni azokkal, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy magukról gondoskodjanak. Ez a segélyezést jelenti, amiért cserébe azonban három dolgot el kell várni. Az első, hogy a társadalmi együttélés alapvető normáit tartsák be azok is, akik segélyből élnek. A második az, hogy ha a segélyből élő munkát kap, akkor köteles legyen elfogadni azt. A harmadik pedig, ha ő maga nem tud is kitörni a szegénységből és segélyre szorul, akkor legalább tegyen meg mindent azért, hogy a gyerekeinek több lehetőségük legyen. Ezt meg kell jeleníteni a támogatáspolitikában, de egy percig sem mondom azt, hogy nincs szükség a társadalmi szolidaritásra.
- Tervez olyan lépéseket, mint amilyenekről a cikkben írt?
- Már vannak ilyenek, csak még nem nagyon tudatosultak. Az Út a munkához programban, amelyet még az előző kormány indított el, nyolcvanezer olyan ember dolgozik most közmunkán, aki eddig segélyből élt. Ennek van másodlagos hatása is, mert kiderült, hogy sokan úgy vesznek fel segélyt, hogy közben illegálisan dolgoznak.«

Orbán Viktor Tarlós István Kocsis Máté Bajnai Gordon

Lehetne még sorolni, de az én fejem sem káptalan, hogy mindenre emlékezzek 2,5-3,5 év távlatából.

Rosszabb lett azóta a helyzet? Nem kérdés. A jelenlegi kormányzat a közélet minden területén soha nem látott mélyrepülést végez, ennél sokkal hosszabb poszt kellene a címszavak felsorolásához is. Lehetséges együttműködni Bajnaival bizonyos kérdésekben? Természetesen, bárkivel lehetséges. Én - hála az égnek - nem vagyok aktív politikai szereplő, nem én döntöm el, kinek mi legyen a szerepe egy ilyenben, hanem folyamatos egyeztetések során az ebben részt venni akaró, aktív, választható politikai pártok. Én majd arról tudok dönteni, meggyőztek-e arról, hogy én kifejezetten támogatni akarjam azt az összefogást, ami létrejött.

És azt is elhiszem, hogy vannak, akiknek az odafönt felsoroltak már a Bajnai-kormány idejében is pozitívumnak számítottak. De legalább mi, akik jelenleg szociális alapon is kritizáljuk a kormányt, ne tegyünk már úgy, mintha etéren Bajnai ne a skála ugyanezen felére esne. Lehet, valószínű, hogy kevésbé, de akkor ne azt mondjuk, hogy ő a megváltó, hanem hogy ő a kisebbik rossz.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robin
2012. október 11. 10:37
KA Steve: "Rosszabb lett azóta a helyzet? Nem kérdés. A jelenlegi kormányzat a közélet minden területén soha nem látott mélyrepülést végez, ennél sokkal hosszabb poszt kellene a címszavak felsorolásához is. Lehetséges együttműködni Bajnaival bizonyos kérdésekben? Természetesen, bárkivel lehetséges." http://www.hazaeshaladas.hu/ "Célunk a közjóra törekvő, haladó kormányzás felelős és szakszerű gyakorlatának támogatása. Magyarok vagyunk és európaiak, nemzeti hagyományainkra büszke, haladó gondolkodású polgárok. Évente áltagosan két, kormányzati gyakorlatba átültethető szakpolitikai javaslatcsomagot hozunk nyilvánosságra, közben pedig rendezvényeink és publikációink révén polgári gondolkodói közösséget szervezünk, hogy megvitassuk a XXI. század Magyarországának nagy kihívásait."
tarackos
2012. október 11. 08:33
"Lehet, valószínű, hogy kevésbé, de akkor ne azt mondjuk, hogy ő a megváltó, hanem hogy ő a kisebbik rossz." OK Steve aszondom ő a kisebbik rossz. Megnyugodtál?
cutcopy
2012. október 11. 08:25
"volt fejlesztéspolitikai kormánybiztos, önkormányzati miniszter, gazdasági miniszter, majd miniszterelnök. Mindannak a trágyának a fele, amitől az emberek nagy része szabadulni akart" Ilyen már volt, Bajnai visszatérne mint Horn Gyula a rendszerváltás után.. Ráadásul úgy, hogy valóban kijelentette: nincsenek politikai ambíciói..
Liquid
2012. október 11. 07:42
De mit vagy ezen kiakadva Steve? Bajnai a te legszorosabb elvtársad. A te magyarsághoz és a kisebbségekhez fűződő viszonyod semmivel sem jobb, mint Bajnaié, csak kisebb hatású. Az nem ugyanakkora hazugság, hogy egy bizonyos etnikum a külső körülmények miatt civilizálatlan? Hogy a magyarok bántsák az egyébként agresszív kisebbséget, holott amazok lopják szét a magyarok vagyonát?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!