Az istenek a fejükre estek?

2012. november 04. 11:48

A baloldali értelmiségiek mára gyakorlatilag elvesztették imádott befolyásukat a társadalomra.

2012. november 04. 11:48
Hortolányi Gábor
Szabad Sajtó

„A baloldali értelmiség, akik mára gyakorlatilag elvesztették imádott befolyásukat úgy a társadalomra, mint a politikára, lassan olyan vergődést mutatnak be földön, vízen, levegőben, külhonban és Magyarországon – direkt nem írtam, hogy a hazájukba, hiszen folyamatosan el akarják hagyni -, hogy az lassan világszám lehet bármely komolyabb cirkuszban. Ez jó hír azoknak, akik szeretik a cirkusz, ám aki már sokadszor látja a produkciót, komolyan el kezdi unni. Nagyon. (...)

A baloldali értelmiség így aztán – tegyük hozzá érthető módon – a maga eszközeiével próbál életben maradni. Azt már jól megtanulták, hogy a szellemi fölényt kell sugallni – oly annyira, hogy ezt hiszik is magukról – és akkor majd a baloldali szavazó bőszen bólogat, hogy igen most megadtátok nekik, mennyire bunkók. Én erre azt mondom, hogy nézzünk már bele az ATV betelefonálós műsorába és utána beszélgessünk már el ezen, hogy kinek hol is áll a szellemi színvonala. De nem, nem azzal van a baj, hogy a talajt, támogatást és egzisztenciát vesztett baloldali értelmiség színpadiasan vergődik, hanem azzal, ahogy teszi. Mert feltételezhetnék, hogy akár csak egy fél mondatban elgondolkodnak azon, hogy miként másként kéne majd élni, ha vége lesz az általuk úgy gyűlölt turulkorszaknak, de nem. Ők nem. Ők addig jutnak el, hogy mélységes gyűlöletüket ordítják nap nap után bele a világba. Bizonyosan az én hibám, de nem olvastam olyan publicisztikát, ami a lehetséges jövőbeli alternatívákról szól. Addig jutottak el, hogy Orbánnak vesznie kell, aztán majd lesz valahogy. De hogy?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
füst
2012. november 04. 18:23
Hortolányi megint jó volt....
Fakutya tizedes
2012. november 04. 13:53
" Azt már jól megtanulták, hogy a szellemi fölényt kell sugallni " Lásd turulvégtermék miniszterelnök.
Fakutya tizedes
2012. november 04. 13:48
"A baloldali értelmiségiek" Antagonisztikus.
tarackos
2012. november 04. 13:27
Értem, ilyen a ballib értlmiség. Aztán a szalonantiszemitázással mi van Gábor? Nincs vmi ötleted rá mit kezdjünk vele?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!