Útelágazódásnál

2012. december 10. 09:08

Kóka a vártnál sokkal kellemesebb tárgyalópartnernek bizonyult, tulajdonképp azt lehet mondani, hogy az Index őszinte rajongójaként abszolút fontos prioritásnak tartotta, hogy a lapot megmentsük.

2012. december 10. 09:08
Gerényi Gábor
gg

„Fellegiék két tárgyalás után kiszálltak a történetből, a Wallisszal viszont célba értünk, amint azt már mindenki tudja. Első tárgyalásunkra a rózsadombi pláza bécsi kávézójában került sor én Kőrösivel, a túloldalon pedig Bajnai Gordon és Kóka János jelent meg - nekik ekkor a politikához még semmi közük, egyszerű üzletemberek. Kókával szemben komoly előítéleteim voltak; ez nem a személyének szólt, hanem általában minden vállalkozónak, aki az állammal való üzletelésből gazdagszik meg. A Sulinet, amely a csúcsra repítette őt, egy nagyon fontos és roppantul hasznos ügy volt, a jelentőségét túlbecsülni lehetetlen - a szerződés viszont, amit kötöttek rá, kiemelkedően előnytelen volt az állam szempontjából, ezt mindenki tudta. (Igaz, ez nem Kóka hibája, ő csak kihasználta, hogy az állam rossz tulajdonos volt.)

Kóka a vártnál sokkal kellemesebb tárgyalópartnernek bizonyult, tulajdonképp azt lehet mondani, hogy az Index őszinte rajongójaként abszolút fontos prioritásnak tartotta, hogy a lapot megmentsük, és az asztaltól felállva már úgy éreztem: ő lesz az, aki a Wallisnál át fogja tolni az ügyünket, egészen a megoldásig.

Néhány további részlettárgyalás után hamarosan vendégségbe hívott bennünket a Wallis vezetése a cég akkori központjába, az angyalföldi Klapka utcába. Döntésüket ünnepélyes formában, egy hatalmas tárgyalóasztalt körülvéve, Bajnai beszédébe ágyazva közölték velünk: a cég 170 millió forintot fektet az Index.hu Részvénytársaságba, amelyet szolgáltatások formájában fogyaszthatunk le a Wallis különböző vállalkozásainál. A legkézenfekvőbb szolgáltatások, melyeket igénybe vehettünk, a következők voltak: webfejlesztés a Webigenből, irodabérlet a cég szabad, üres irodakapacitásai terhére, valamint pénzügyi szolgáltatások, könyvelés és hasonlók.

Nem teljesen azt kaptuk tehát, amit el szerettünk volna érni, de nem volt más választásunk: rövid számolgatás után kiderült, hogy a reklámpiac trendjének további kedvező fejlődése esetén van egy vékony esély arra, hogy középtávon meg tudjunk kapaszkodni ezen az úton. Igent mondtunk tehát az ajánlatra.

A hírt közösen hoztuk nyilvánosságra, és azonnal megindultak a politikai találgatások. Új partnerünket elsősorban és hagyományosan a baloldalhoz kötötték, kapcsolati hálója alapján - az valahogy kevésbé ment át a köztudatba, hogy az első Orbán-kormány alatt komoly kapcsolatokat építettek ki a térfél jobboldala irányába is. Az Inforádiós közösködést már említettem, de ide tartozik még a kormányportál, az ekormanyzat.hu (ebből lett később a magyarország.hu) sokszázmilliós kifejlesztése, amit a Wallis és Kóka Webigenje végezhetett el. A kép tehát legalábbis vegyes volt. Mellettük szólt még, hogy korábban már volt médiavállalatuk, a Danubius rádió, ami szintén nem arról volt híres, hogy politikai játékszer lett volna a tulajdonos kezében.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2012. december 13. 00:39
Sulinet, Sulinet Express , a szép Magyar Bálint-Kóka tengely. Kb. 100 milliárdok mentek nemzetközi IT cégeknek, Bálintnak villája lett és élete végéig nincs gondja, Kóka yuppie lett, helikopter, vitorlás, stb. Amikor vki Lúdas Matyival jön, ezeket rögtön adja hozzá!
spoiler
2012. december 10. 17:57
Ez így butaság. A blogok ma már legalább annyira fontos tényezői az online médiának, mint egyes (ahogy fogalmazol) "újságok". Rengeteg olyan meghatározó blog van, amelyet jóval többen olvasnak, mint egyes hivatalos újságokat, tehát gyakran egyenrangú véleményformáló tényezőnek bizonyulnak. Arról nem is beszélve, hogy jogi személy ide vagy oda, a lapok publicisztikáit is emberek írják, a saját véleményüket teszik bele. Másrészről pedig számtalan blog mögött ugyanúgy áll jogi személy, mint a nagyobb sajtóorgánumok mögött (lásd a mandiner saját blogját). Az már más kérdés, hogy milyen színvonalon fogalmaznak (de e téren is van blog, ami simán ver portálokat, ahogy nyilván fordítva is lehetséges), de a jogi személyiség tényétől egy vélemény még nem lesz feltétlenül igényes és közlésre méltó.
kriegsfall_uhu
2012. december 10. 16:01
Várd ki a folytatást.
Wazze
2012. december 10. 16:00
"ez nem Kóka hibája, ő csak kihasználta, hogy az állam rossz tulajdonos volt." És wazzeg, még csak véletlen sem azt, hogy az asztal másik felén szintén egy fajtárs ül, akinek semmi sem drága, ha adófizetöi pénzröl van szó!!! Muhaha! Becsületes Kókadt Jani Mr. Siker- Mr. Hitel! 2 az egyben, mint a fuck ang go!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!