Bajnai: A politika ragasztotta rám a Hajdú-Bét-bélyeget

2013. május 15. 15:48

Bajnai szerint érdekes, hogy most került elő ismét a Hajdú-Bét-téma, amikor ő visszatért a politikába.

2013. május 15. 15:48

A Hajdú-Bét-bélyeget a politika ragasztotta rám” – mondta Bajnai Gordon az ATV Húzós című műsorában. Hozzátette: jónak tartja, hogy a Fidesz segít a károsultakon, de érdekes szerinte, hogy három éve kormányoznak, ez pedig csak most jutott az eszükbe, amikor ő visszatért a politikába. A volt miniszterelnök kijelentette: már amikor a magánszektorban dolgozott, akkor felkereste a mezőgazdasági minisztériumot, hogy az uniós kárpótlási mechanizmust használják fel a kisbeszállítók érdekében. Bajnai szerint az uniós kárpótlási limit emelésekor ő ismét eljárt, hogy megkaphassák a különbözetet azok, akik bajba jutottak.

Bajnai elmondta: úgy látja, világos okai vannak a Hajdú-Bét bedőlésének. Az Együtt 2014 alapítója ezek között említette a 2003-as madárinfluenzát, a forint fokozott megerősödését, a minimálbér száz százalékos megemelését és a konkurens Bábolna 35 milliárdos állami megsegítését is. A volt miniszterelnök úgy látja: a Wallis nem hátrált ki a Hajdú-Bét mögül, hanem „az utolsó pillanatokban is százmilliókat tolt bele a cégbe, hogy a munkahelyeket megmentse”.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 272 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2013. május 16. 09:48
Belenéztem a videjóba, nem semmi reklámfilm igazából. Szemelvények kisbőgő életéből: sportember, már anno a rezsim menzája ellen is lázadt a közgázon... munkatársak, egykori beosztottak, üzleti artnerek áradoznak róla, micsoda egy remek, megbízható ember, csoda, hogy a csúnya fidesz fél tőle és le akarja járatni?
polnemkor
2013. május 16. 09:46
Nekem az legjobban az tetszik, hogy Bajnai szerint Karsai a fidesz embere! :D
hátakkor
2013. május 16. 09:38
A Dataplex bulihoz már jobban értettek , pár milliárd landolt Cipruson adókíméletből.
kuwiq
2013. május 16. 09:33
Senki nem ragasztgatna semmilyen bélyeget a bajnai elvtársra, ha annak idején mint a tulajdonos cég irányítója utasítja a hajdúbétet vezető wallisos kollégát, hogy márpedig a libatenyésztőket ki kell fizetni, márpedig nem vehetnek át libát, ha nincs meg az árára a fedezet. Meg azt is mondhatta olna, hogy köszönöm szépen a bizalmat, de én ilyen "üzletben" nem veszek részt, ilyen feltételekkel nem vállalom a vezérigazgatóságot. Sajnos semmi ilyesmit nem mondott az elvtárs...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!