Érted haragszom, Normafa

2013. október 29. 13:35

„Hétszer mérj, mielőtt egyszer vágsz” szól a régi orosz mondás, amelynek luxusát az igazán fontos céljainak megvalósítása nyomán a kormányzat mostanra tán csak megengedhetné magának.

2013. október 29. 13:35
Michnai Attila
Heti Válasz

„Nem kérdés, hogy a terület fejlesztésének már régen itt az ideje, csupán a rendezés hogyanja és mikéntje, vagyis a konkrét részleteinek homályban tartása az, ami joggal kelt ellenérzést az érdekeltekben. Mert annak megállapításához aligha kell tudományos felkészültség, hogy a hely csúcsidőben - hétvégén, havas téli napokon - jócskán túlterhelt. A megoldás is egyszerű logikai képlet alapján történhet: vagy az odaáramló tömeget kell korlátozni, vagy a terület teherbíró képességét kell fokozni. Ismerve a hivatali gondolkodás megszokott járását, aligha tévedünk nagyot, amikor ez utóbbi variáns bekövetkeztét sejtjük. Ez pedig nyilvánvalóan a táj igazi vonzerejének romlását, természetes viszonyainak durva beavatkozással történő lerontását eredményezheti.

Úgy lehet, a kerület vezetése az érintettek felzúdulását látva óvatos manőverbe fogott a helyi népszavazás ígéretével, ám aligha van elfogadható magyarázat arra, hogy miért nem ezzel, vagyis az érintettek véleményének megismerésével fogtak hozzá az egészhez. »Hétszer mérj, mielőtt egyszer vágsz« szól a régi orosz mondás, amelynek luxusát az igazán fontos céljainak megvalósítása nyomán a kormányzat mostanra tán csak megengedhetné magának, különös tekintettel a tényre, hogy lassacskán a választási kampány is a célegyenesébe fordul!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemezlovas
2013. október 29. 18:59
Gőzerővel megy a kampány, a Normafa ürügyén az LMP meg az Együtt tépi egymást, hogy ki hangosabb. Bauer Tamás is megszólalt, ő ellenzi a fejlesztést, de amit ő ellenez, az nem lehet rossz. Sukorót meg támogatta.
BőröndÖdön
2013. október 29. 16:53
Mi a gond azzal,ha a Cinege utca közelében létesül egy síkomplexum??Mindent a baltás Kedves Vezetőért!!
bsandor
2013. október 29. 16:15
hehe,nem ide tartozik de imádom ezt a mandi reklámot a ,,cicákkal jó,,jó együtt a ferkóval,,azért ezt kikérném magamnak,a vadlánnyal elboldogulnék
Hőhe
2013. október 29. 16:06
Mi ez a bércsaft itt ballibbantak ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!